[Az alábbi részlet egy regényből való. A hős valahol Budapest nagyagglomerációjában "albérletiszobát" vesz ki. Tordayék a háziak egyébként mindenfélével is foglalkoznak a savanyúkáposztamnetalitású kisvárosban.]

Este van, az alsó szomszédok, Panasz és Mircsa munkába mennek. Áramot akar venni, 100 Ft egy óra. Harmadjára lép ki a körfolyosóra, azután vissza: Tordayék kiskonyhájának ablakából sárga fény szivárog, szalonnafüst bűze.

Torday a sárga körte alatt 1967–68-as svéd pornómagazinokat lapozgat. Tordayné szalonnát süt. A százforintost a pálinkapénzhez kell rakni és a dugaszt óvatosan, tollaiban 220 V, a megfelelő konnektorba dugni. A tíz ólból egyszerre csak egy kaphat áramot. Tordayék kiváló eperpálinkát is mérnek, szigorúan elvitelre, nyolcvan egy feles, az ajtó mögött kell fölhajtani, a poharat a kék műanyagvödörbe ejteni. Tordayéknál savanyú káposzta kapható. Tordayék szegény emberek, mindig is azok voltak, 1958-ban saját, négyéves Skodájukkal autóztak Liguriába. 1959 és 1989 között Torday negyvenkilenc Skodát vásárolt, vadonatújat. Torday rokkant ember, volt fűtő, temetőcsősz és iskolagondnok, egészségházi karbantartó. Tordayék régen, amikor még érdekes volt, szobáztattak is, egy eset háromszáz, hatszáz, utóbb ezer volt. Torday mindent megcsinál, ezerkétszáz mester, ahogy ő mondja. Tordayné tésztát készít, egész nap, annyival kevesebb kézmosó víz kell. Tordayék szerint száz liter egy köbméter és egyszer száz watt, az egy kilowattóra. Tordayéknál hatezer egy szoba egy hónapban. Ól alakú épület hullámpalás féltetővel. Meszelt szoba, van benne ágy, szekrény. Két méter negyven centi hosszú a szoba és egy méter nyolcvanöt széles. Öt ilyen szoba van a földszinten és öt ilyen az emeleten. Víz, villany nincs. Illetve villany van, külön fizetendő. Vízcsap pedig az udvaron. Mindenki annyi férfit vagy nőt hozhat, amennyit akar. Kapuzárás nincsen. Tordayék tizenegykor még fönt vannak, fél négykor kelnek. Ide senki se szórakozni jár, mondja Torday. Az udvaron van két budi és egy vizelde, Tordayék is azt használják. Sötétben, kisdologra azt sem. A lakbért le lehet dolgozni, tizenkét óra, a következő munkák vannak: a budikat kimeregetni cserpákkal, a disznóólat kitakarítani, a hídlást kimeregetni. Más munka nincsen, a többit Torday, Tordayné megcsinálja. Munkamegosztás van, például Torday foglalkozik a cefrével, Tordayné a tésztával, Torday piacoz a Skodával és az utánfutóval, Tordayné virraszt a fialó kocák fölött, Torday foglalkozik a kanossal. Tordayné szívesen nézi, ahogy a kan hágja a kocát, Torday csipeget a nyers tésztából, de alapvetően nem szólnak bele egymás dolgába.

Torday leteszi a pornómagazint:

– Mit akar az árammal, Lacikám! Eredjen föl a házba, ott az a fürdőszoba, használja egészséggel! Úriember nehogymá ott izéljen a lavórral meg a rezsóval!

Tordayné szótlanul tekeri a tésztagépet.

Máskor is használta már Tordayék fürdőszobáját, a földszintit. Öt méter hosszú, négy méter széles helyiség a plafonig fekete csempével csempézve. Penészes fehér törölközők és fürdőlepedők, két fekete mosdó, fekete kád, vécécsésze és bidé. Automata mosógép is van, 1972-es Bosch. Míg fürdik és mos, spórolósan, a zuhanyozás közben a kádban gyűlt vízzel, hallgatnia kell Tordayt.

– Nem én hordtam, fiam, a kiskun főkapitánynak a birkahúst, a vaddisznót, hanem ő küldette nekem. A jó pálinkával mindent el lehet érni, fiam. Árpi bácsit az én pálinkámmal itatták, nagy emberek itták és isszák az én pálinkámat.

Azt már tudja, hogy 1958-ban Liguriában, 1965-ben Innsbruckban, 1966-ban a román tengerparton, 1967-ben Tihanyban nyaraltak, de azt nem gondolta, hogy 1993-ban Bangkokban.

– Kihúzzák a micsodájukkal a pezsgődugót, ilyen kis savanykás izzadságszaguk van, akármit csinálnak is, de a szám az volt, amikor 1971-ben svédben voltunk, de az sem, hanem az, hogy egy VOLVO kocsit akartam. Persze kéz alól. El volt intézve minden, megvolt a svéd nagybácsi, az ajándékozási papír és a vámot is, száz százalék vám, az ónkel, aki sosevót, fizette. Találtunk is egy olyat, amit megálmodtam, kombi, egérszürke, fekete bőrtetővel. Busszal mentünk, busszal Krakkóig, onnan busszal Szczeczinig, onnan másik busszal Malmőig. Gizike végigbőgte az utat, az a rengeteg dollár, ami nálam volt, elég. Az ötödik helyen a hatodik sorban állt, azonnal kiszúrtam magamnak, a gyerek spreh ain pisszien, mondja ennyimennyi hundertausen, mondom neki, nihtfersté, ihab dollár, óntausen fíri, genug. Mondja nem, én mondom, kommit séf. Jön a főnökkel, az rábólint. Megvolt minden, biztosítás, olaj, három olajszűrő, légszűrők, egy kuka mellett jó gumikat találtam, azt is bedobáltuk, már ketten bőgtünk, mint az állat, a félelemtől, mi lesz, a sok humorista, mind kadettel járt meg fauvéval, rönóval, a kurvannyukat, állandóan a maszekot baszogatták és én még csak maszek se voltam. Sírtam, Volvó, mondtam, anya bőgte, apa, Volvó, a kibaszott életbe, mégis egy Volvó. Még a kompon eladtam egy lengyel kamionosnak ezer dollárért.

Lába között a törölközővel elgondolkodik.

Torday hallgat.

Törölközni kezd.

Torday fölemel a polcról egy doboz megkövült Persilt (1972, München).

– Ezernégyszáz dollár, mégha 71-es is…

– Látom, érti Lacikám… pedig kevesen értik.

Amit értenie kellene: Torday akár tíz vadonatúj Volvo s70-es kombit vásárolhatna, egyik sem lenne az a négyéves Volvo 1971-ből.

– Elfogyott a tészta, szivem, mára már nem gyúrok be – fogadja őket a kiskonyhában Tordayné. Zoknit stoppol. A zoknit mosás előtt kell stoppolni, stoppolófán, a megkeménykedett részt morzsolgatva fölpuhítani. Torday három napig visel egy pár zoknit, Tordayné, mivel egy asszony lába sohasem büdös, egy hétig.

– Ne gyúrjál be, édes!

– Kérsz szalonnát, drága?

– Hogyne kérnék, szivem!

Három darab százforintost csattint a tányérra. Tordayék ugyan nem hiszik el, de még nyáron kiszámolta nekik, egy-egy ilyen alkalommal három-forint-ötven ára áramot, százhúsz liter vizet fogyaszt el, aminek 75%-a melegvíz, ami így összesen, a csatornadíjjal együtt huszonöt forint. Persze, bólogatnak Tordayék és nem hiszik el. Tordayék ruhát akkor váltanak, amikor Tordayné úgy érzi, szaglanak. Ilyenkor a levetett ruhákat kiteregeti a gangra szellőzni. Sötétkék, barna és bordó mackóik vannak, ARENA, 1964-ben vásárolták Passauban. Minden holmijuk nyugati, beleértve a zoknikat és a cipőket is. Többször végignézte már, ahogy Torday hivatalba készül ügyet intézni (pl. mezőőrök bére): Tordayné kihozza az angolszövet nadrágot, a Salamander cipőt, a bőrmellű vadászkardigánt, a Pierre Cardin-inget és a tiszta atlétatrikót. Torday lemosdik hónaljig, Tordayné félreteszi a mosdótálat a galambszín zsírhabos vízzel estére, Torday fogja az inget, azután leteszi és vissza a fényes flanelt, a mackófelsőt. Tordayné harminc év alatt hat pár lábbelit vásárolt. Legtöbbet a Skoda mosdik, bár Torday egy vödör vízből lemos egy autót, de a Skodára hetenként akár hetven liter vizet is elpocsékol. Torday gyakran mondogatja, van fuvaros, aki csak szeretne annyit fuvart, amennyit ő a célra egyébként teljesen alkalmatlan Skodájával és a hatalmas utánfutóval megcsinál.

Torday és Tordayné még szeretné, ha maradna, de ő a bűzt már csak nehezen szenvedheti. A linóleum (1977 Zombor, Jugoszlávia) hetek óta nem volt fölmosva. Csörömpölés az udvaron, megérkezett Knipfelné. Torday még tegnapelőtt szerzett valahol huszonnégy alumínium tejeskannát, ezeket a diófa alatt tornyozta föl, reménykedve abban, hogy minden lakónak lesz annyi esze, hogy körbe, a betonjárón közlekedik.

Az alumíniumkannákat összerakják, Knipfelné akkor érkezik.

– Hát nem maga volt? Magduska!

Knipfelné kaszál egyet karjával: nem. Csípejéhez szorítja táskáját, ahhoz a zseblámpát.

Torday, ha már pocsékolja az áramot – az udvart 15 watt homályosítja –, megnézi a Skodát a teherautó ponyva alatt.

Elköszönnek, kudinacht, kudinacht.

A légköri viszonyok miatt a szar- és savanyúkáposzta-szag még elviselhetetlenebb. Huszonhárom óra, kettőkor indulnia kell és nem képes aludni. A korlátra támaszkodva nézi a falut. A műanyagüzemben folyamatos a műszak, a szomszéd asztalos is dolgozik még, a savanyítóüzemben csomagolnak. Tordayék kiöntik a mosdóvizet.

Kialszik a fény a kiskonyhában. Torday, Tordayné a dikón alszanak, szalonnás hátukat egymásnak vetve: így tartják melegen veséjüket. Tizenegy óra tizenegy perc, nemsokára megérkezik Don Kartács, dühös lesz, mert már nem hajthatja föl a jóéjszakát-felest. Don Kartács érkezik, megáll a kiskonyha ablakánál, kitapogatja a poharat, fölhajtja a feles és egy fémpénzt csattint a bádogra a pohár mellé. Don Kartács orrához érintve tenyere fokát méri be a helyes irányt, nekilódul és beesik a tejeskannák közé.