Hercegem! -neked ajánlom -Te tudod,
ki vagy.
Térül-fordul az idő, és aki tavaly azt mondta, ne bízz senkiben, aki A Harmincon túl van, ma már jóformán SixtyFour, nagyívben nem érdekli már az egész, tőle jöhetnek a kisdedek, az egyetemisták, A Harmincasok, a single-k és a double-ok, meg a Bogarasok és az újrafutózott téligumik is.
Akik úgy intézik, ne bízz senkiben, aki kevesebb negyvennél, azok nem hirdetik ezt a vélekedésük. Természettessen! -mert ők demokratikusok. A válluk fölött szólnak át a svédasztal fölött. Összeérnek vállaik, ahogy a tálba nyúlnak, ujjaikról majszolják a habot, nyalják ajkaikat s a porcukor orrüregükbe pöffen föl, ahogy mondják: Ühüm!
A teremben az átlagéletkor hatvanhárom év: "Ezek a fiatalok, mindentakarnak, bezzeg a miidőnkben, amikor mink ilyen fiatalok voltunk, már ennyi idősen is elnökségi tagok, elnökök, kurátorok és főszerkesztők meg rovatvezetők és adjunktusok, műhelyalapítők és főpreparátorok voltunk!"
Az átlagéletkort jelentősen javító hetven-és a halálközöttiek némán majszolnak és bólogatnak, de nem beszélnek, mert ők annyira jól emlékeznek a húsz-harminc évvel ezelőtti esetekre. Mikoris ugyan ők már nem egészen számítottak fiatalnak, de a mai ötvenes taták még huszasok voltak.
Micsinász te kiscsibe/ugyanazt, mint a naccsibe/ csak kicsibe -hirdeti a vamzerinduló.
Kopasz vagyok, torkig szopok/Gumi vagyok geci vagyok/ Öreg vagyok, beleszarok -sommáz a bakabölcsességes mondóka.
Mint a legtöbb Mátyás mostanában, nem tudom, miért bántják annyit azt a ondót. A matyit. A gerzsonok és gedeonok lehettek így egy századdal korábban. A trágya is nemes és értékes anyag, óriási pénzeket lehet belőle manapság csinálni. Az ondó nem csak az a régi kozmetikum, amire már Diderot is utal, de ügyes kezelőjének még jól is fizet.
A sorkatonaság idején a laktanyákban, ahol a diszkrimináció tiltott volt, az ügyeletesek a szopó kopaszokat időőőszak! -bődülésekkel hívták csicskára.
Az az időszak, amelyik genny gumivá érett a laktanyákban, nemigen szopott -holott minden nemzedék az előzőektől elszenvedettekért fizettet a feljövőkkel. A leginkább beleszarós öregekről viszont gyakran kiderül, hogy még a másodidőszakot is végigszopták.
Ha az embert annyira érdeklik a történetek, azt is kiderítheti, hogy a gumik kopaszpofába ordított nyálfrecsegő visszaemlékezéseiket a legbeleszarósabb öregektől hallották el, akik kedélyes dohányozgatás közben mesélték szelíd gumiként ezeket a gyógykopaszoknak.
Ismertem jópár, kopaszként emberileg mélyen lealázott és megkínzott öreget, akik vénségük napjait csendes zabálgatásokkal megszakított heverészéssel töltötték, ám ha megszomjaztak, maguk mentek ki friss vízért. Avagy heverészésekkel szakították meg csendes zabálásaikat -de ezek is maguk jártak vízért. A fiatalnak könyörögnie kellett azért, hogy szolgálatot tehessen a levénült tengeri rájának. Természetesen mindenre találni ellenkező példát. A leggennyebb guminemzedékekben is voltak sztoikus bölcsek, akik kezében még soha nem volt ultrászacskó, fintorogtak a szódás portól és lebarmozták időszak [nemzedék] társaikat, mert megint vízben áll az egész szint. Ezen sztoikus bölcsek már kora -gumikorukban egész udvartartást gyűjtöttek maguknak, akik szívjóságból vitték föl nekik a kaját. Meggyőzték a kopaszságot arról, hogy amit megélnek, csak látszat, valójában időszak nincsen, ez az egész nemzedéki história és hagyomány ócska és unalmas, tenni kéne ellen valamit, de hát egy fecske, mint az tudott, nem nyit még strandszezont. Ez a gumitípus aztán soha nem futott le, nem öregedett egy radiális drótszálat se, nyúlt, tapadt és fájón visszacsapott, még az utolsó centik napjaiban is nagy beöntésekről intézkedett, motorosfókajogosítványokat újíttatott, a már gumisodó fiatalságot mély életfilozófiai tételekkel serkentvén, utolsó tartalékaikat égetvén ki lelkeikből: pl Madáchot és Henry Millert idézett posztjózsefattilás stílbarvval.
Mondanom sem kell ugye, hogy mindezek, amiket ideföl írtam, természetesen alacsonyabb tudatszintű társadalmi rétegekben törvénypéldák. Különösen egyedi és magos szinten gondolkodó értelmiségivel véletlenül se fordulhatna elő, hogy nemzedékileg diszkriminálna. Ááá, dehogyisse! Pláne szóba se jöhetne előítéletes uszítás, áltárgyilagos fobizálás, enntekintéllyel való lehengerlés, hősimúlt fölemlegetése, publikációs jegyzékek pajzsként rázása.
Időnként a vágások [nemzedékek] sűrűbben dőlnek egymásra. Mondhatni, az egymást követő nemzedékeknek egymásba ér a kaszája.
Ilyenkor következnek a leggyönyerőbb abszurd jelenetek.
Persze régen, a nomádidőkben, az erdeilétben, a hordák korában nem cicóztak stílussal meg formával.
Az etikett fölfejlődésével a kenyértörés szimbolikus, és cyberkeretei között lágyan szitál a rizspor, gyémántasan a tekintetek villnak meg, ezüstösen az arcszalonnákat árnyaló borosták, aranyasan pedig az olvasószemüvegek. Mindez természetesen fölvételről, ámde mégis papírról olvasva. A kamerák forgózsámolyába bele van hegesztve egy tizenhetes betonvas pöczök -bár nem kevés, rögtönzésnek ható tehát alaposan megkomponált jelenetben hallathatja hangját akár Colombo hadnagy felesége is. Egy cuppanást hallunk -amiről ki -ki gusztusa szerint döntheti el, a Láthatatlan Test mely nyílásából jött elő.
Az etikett nem más, mint a stílusban és formában való gondolkodás tökélye.
Az etikett megroggyanásához vezetne, haazonban az uralkodó körök nem engednének föl maguk közé egy -egy fiatalt. Nagy várakozással néznek a fiatal elé: oda, ahol a papírjai vannak. Csend vala. Hallani, mint sisteregnek a gépekben a fölfővő nyáklapok s kerregnek a hűtőmotorok tengelyei a kiegysúlyozatlan lapátok miatt. A fiatal ravasz, mint a disznó, kis szemeivel biztatja a tekintélyesebbeket, majd nyíltan az etikettre utalva hárít. Amikor a poenban meghagyás papírszerinti pillanata jő el, akkor azonban hirtelenül sül el, mintha éppen ott pattanna ki, egy utalás a fiatal valóbani fiatalságára, a szék ülőlapjának emlékezetére, mely ülőlapnak és az ifijú ülepnek tehát lennének közös elemei -és ekkor a hűséges közönség rákattint a bruhahaha-gombra, Columbo felesége élvezve visong. Itt adva lenne a riposzt, egyszerű, hiszen még egy közös van az ülőlapban és az ifjú ülepében, mégpedig az, hogy nem gyötri azokat a kialvásos reflexből fakadó időszakos amnézia annyira, mint a délceg poénlövőét. A fiatal azonban megretten, és nemhogy még amúgy Cyrano-san fölszorozná és négyzetre emelné a poenját, így hágván elébe a további sorozatos belelövéseknek, és nem csak azért vacog, mert a papírpoenok és fölolvasott riposztok fesztiválja még meg is lesz majd vágva, hanem ama ülep miatt is, akinek a tulajdonosa alapvetően jól és egyenletesen termel, míg ő legföljebb arra a soványka ábrándra tekinthet, hogy talán akár három vagy négy dobása is lehet [am. engedve lesz] á 300000.
Persze: Az öltözőben, akik a kevéske és izzadmányos poenjait még feliben lecsapták vagy gellert adva passzolták vagy nagy csendekkel agyonhallgatták, és ráköhintve lapoztak tovább, azok mind öccsüknek nevezvén vígasztalják meg azzal, hogy ez ilyen mesterség, a színészetben többszázadéves tradíció, Shakespeare-ék sokkal durvább tréfákat tettek a feltörekvő fiatallal.
Mint minden fiatal, harmincötévesen már ő is alaposan beleunt ezekbe a sekszpírező keresztrejtvénybölcsességekbe.
Koronkint a hülyeség tettettésének valóságos mozgalma támad. Január Herceg például egyedülálló volt. Jó időben jó helyre születvén. Nevekedvén banánpempőn, a legmagossabb értelmiségi ideák közepette is minden pillanatban a konflkiktuskeresésben törte magát, olykor fizikailag is, és elment, túl a végső határokon, egészen Angyalföldig is. Ma már, amikor a legfinomabb pamutból szőtt cöcöcöpó-póló a jópofa tüntetés, és trendi nemtudni, mi a F volt az a kisztitkár, nehezen érthető, a kor hatalma miben tekintette tányérsapkás kutyás-rendőrök cikizését a Népköztársaság Fennálló Rendje elleni szervezkedésnek, és ezen cselekmények folytatólagos sorozata hogyan csúcsosodhatott ki egy telefonfülkében való bohóckodásban, mely cselekmény két rendvédelmi személytől a jogos kézrátétel alkalmazását is kiváltotta. Február, március -ma, amikoron Barta Bandika, a néhai Kelényi Tódor Krisztián gyenge utánzata a tizenötezerforintos csíkos butikzoknijában alkalmanként százötvenezerért hülye valamely kereskedelmitelevízióban. A hülyeség hercegeinek korai verziói a Nagy Nemzedékváltásban példát adtak a Tettesd A Hülyét Ha Jót Akarsz Magadnak Mozgalom tagjainak.
Az egykondérba nyúlás és az egytálbólcseresnyézés demokráciáját minden nomád, vándorló nép fiainak ismernie kell. Az asszonynép külön eszik. Tehát a kondér középen, benne a kása és a hús, mindenki a szebbik kezével nyúl a kondér felé, avagy a kanalával. A hús kivételének jogi kérdései nem asztaltéma. Ha asztal nincs is. Nem a tűzköribe tartozó. Azonban, aki elvéti a sort, annak a keze fejére üt a gazda: Nöa -töea! Höa! -coki -teee!- nyea!
A sóbiznisz világában azonban nem lehet elvárni senkitől, hogy annyira visszafogja magát. Ez művészet. Vagyis pé'z. Ilyenkor a technikusok dolga, hogy a színpadi kontrollt kellően lekeverjék, elmenjenek a vöröses tartomány lámpái és több legyen a sáppasztó fehér. A mikrofonok jelölve vannak, mindenkinek belőve a tekintélye szerint.
A technikusok mindig nagy arcok. A technikusra nekem az a copfos, rágógumizó pofa ugrik be, aki 1970 nyarán, a Wight -szigeten úgy keresztül nézett a pocsék technikával viaskodó Jimi Hendrixen. Még Liszt Ferenc zongorahangolóit is kékfarmerban, coffal, rágógumit járó unott pofákként képzelem el.
A feltörekvő fiatalságnak mindenkoron megvannak a maga receptjei a törtetésre. A popzenében a '80 -as években ládasörökben határozták meg a vendéglátó zenekarok technikusainak együtműködésre való készségét. Nem tudom, hogy a Piramis technikusainak az erényeit mennyi sörön lehetett megváltani, azon a szinten nem árthatott, gondolom, pár üveg viszkit megfektetni a láda sörökön. Mindenesetre az Edda berobbanását nem csak a fiatalok mindentelsöprő törtetésére és pofátlanságára szokták példaként fölhozni, hanem a vidékiekére is. A legenda szerint ugyanis a Piramis fedezte föl az Eddát, engedte előzenekarának, és tessék: a Piramis letűnt, az Edda napja pedig fölvirradt. Korunk botrányainak egyébkénti röhejességét kiválóan jellemzi ez a példa, ami ugye egyrészt a vidékiek törtetésének illusztrálására jó, DE máskülönben viszont fölemlegetése egyenlő a vidékieséggel, ami snassz. Az már csak egy csavarintás ebben, hogyviszont a pestizmus az leginkább valami bennfentes entelektüell-tahó [értsd: ávángár] vidékiesség, de igazándi.
Az Edda amikor betört, Miskolc városából induló nagytapasztalatú, lemeztelen ámbár, de jó tízezres masszív zsűrivel rendelkező zenekar volt egy IFÁ-ra való szerkóval. Pataki Attila vékonydadabb kottákkal és meglepően vastag bajusszal, meg mézédes kamaszfiús hanggal és ricsésen társadalomkritikus, ahhoz mérten verstanilag igencsak lesántult, ám stilisztikailag és formailag, khm, kifinomultabb szövegekkel hódított. A korszak tréfája úgy adta, ki, hogy az Edda egy évvel öregebb zenekar volt, a tagjai pedig, ha jól számolom, egyidősek vagy talán 5-6 évvel fiatalabbak, mint a Piramis profi zenészei.
A mai taknyozók is legföljebb ha egy gimnáziumi váltásnyival öregebbek a letaknyozottaknál. (nevetés, taps, konfetti)
Természetesen nem Pataki Attila egy hülyeség hercege. Az ő haladási technikájában is van egy löketnyi édes jópofaság -de nem több, mindig csak egy löketnyi. Ezrével vannak mindenkor minden szinten ilyen fazonok, a laktanyában másfélhónapos korukban már kantinosok, konyhások vagy ruharaktárosok, az öregek szárnyai alól ugatják le a középidőszakot, gumiként már a szívatás karmeseterei, és nem öregednek meg igazán soha: mindhalálig nyomják. Börtönökben komoly csík cigarettákkal törnek föl, kifejezeten az a típus, amit az angolszászok a vidám matrózként [Billy Budd] határoznak meg.
A vígmatróz minden két törleszkedő jópofaságához egy erőset üt. Komoly, lepapírozott, hatásos bulik történeteit vásárolja meg, és valahogyan mindig kerül egy pár öregebb vamzer, aki igazolja. Ha nem fekvenyomásban vagy zsonglőrködésben mutat valami csodásat, akkor például memóriája van: fejből köp rendszámokat. Egy király például mintegy mellékesen kérdezi egy bizonyos csávókám rendszámáról, fölkattintatja a kinti csicskáival a verdát -és stimmel. Egyszer [1-szer] mindenki láthatja fölmosni, sőt, látványosan arrébblök mindenkit, majd ő, egyedül, az egészet. Tüsténkedésében a meló java elé hág, ezért hamar ráhagyják az öntevékeny irányítást.
Nagy nemzedékváltásokban a közepes viszi a legtöbbre. A nagyságok koponyái mind betörtek a harcban, amikor még testöket kellett odatenniük és a kis niemand-ok legföljebb is a terem egy homályosabb sarkában figyeltek lárva-arccal -ám szemeik a lelkesedés könnyeiben úsztak! Tehát a niemand, mikor előretör, leginkább a saját vágását nyírja, akik emlékezhetnének, a Legendás Időkben mely-mennyire is nem csinált semmit -igaz, később se. Mit a nagypapák fiaikban szőrszálhasajtván is meghibáznak, a kis onokáktól jószív-türelem nézik el.
Sokan, amikor a hülyeség hercege leteszi a maszkját, azt hiszik, könnyű volt az. A hülyeség tettetése azonban nem a tehetség hiányait pótolja, vagy az átlagosságot spécizi föl bohóckodással. A hülyeség hercegén az elsőkben azért nevetnek, mert egy édes jópofának tartják. A szünetekben, a folyosókon egy öreg gitárkirály valamely Ritchie Blackmore -motívumal melegíti be ujjait -ő a Monti -val, de véletlenül rálép a pedáljára, mielőtt az öreg agya bedurranna az irígységtől. Készakarva elrontja, heheg, nyála csorg -és vigyorog, amikor a király lekezelésből hátbaveregeti. Ragaszkodó, lelkes gyermek, aki mindig -mintha Rimbaud versrészleteket szavalna. Meg-meg csillantja tökéletes fogazatát, belekezd egy-egy fortélyba, de csak a folyosón, az öltözőben, a kerti partin, a garázsban vagy a buszon. Mindig történik valami a kontaktlencséjével, a protkójával vagy a gitáreffektjével -a nagyság föllélegezhet. És kiélheti nevelés és tanításvágyát: a magosság egy foka, amikor a nagyságnak már tanítványai támadnak. Mindig hülyül: nem csókolja a sajtszinű csuklót, hanem a nyelve hegyével csiklándja.
És a nagyság, ha földicsér, csakis az ilyet dicséri, mint a hülyeség hercege is, aki nem veszélyes az ő zsákmányára. Ameddig Akela elejti az őzet, addig ő Akela. Azután pedig külön stáb ejti el s rágja is elő néki. Farkastörvényről beszél az emberien álnok sunyi.
A hülyeség hercege a protkóját sohasem villantja ki. És ha igen, mutatóujjával idétlenül eltakarja. Őzhúsra éhe nincs. A raffináltan egyszerű étkeket szereti, zöldségfeltétes mazsolás bárányos kuszkuszt. Italban nem válogatós: Zipfer Märzen mit Jägermeister.
Először a tonna-donna-primadonna kapja el a tükörből, megpillantván az Amleth maszkból kivillannó veszélyesen okos tekintetét. Kifordul alóla, gerincre henteredik és számon kéri, amit látott. És akkor a hülyeség hercege már édesen nyerít. Ugyan: hiszen szerepét mormolván memorizált, avagy legújabb nótáját hangszerelgette fejben, a donna kedvére, hogy tovább tarthassa ejakulációját vissza. A donna tehát már ismeri, ám bosszúéhes. Ugyan ő is nevet, kisbolondomnak nevezi, és mutat egy fogást, amivel a férfinek hirtelen jó is lesz és mégis tudja tovább is. Amikor tehát a hülyeség hercege a zsenge leánykától kéri ugyanazt a fogást, akkor szakmai érvekkel hozakodik elő, a donna titkát kibeszéli, és állát édesen a vállára hajtva a lányka pályájába a donna diadaléveit vetítíti be lehetőségtengeres délibábként. Pályája kezdőköreiben sohasem, mint tehetségről beszélnek róla. Egy kuriozív hülyeként emlegetik, akiben biztosan van valami, de azt a valamit senki nem tudja megmondani, mi lenne. És még [!] féltik is [!] ezért.
Hogy hová születik, senki se tehet arról. A banánpempőt miért köpné ki. Az Első Példány gyakran jobb is: Január Herceg nem volt jópofi [icc. nem nyalt a bácsiknak] nem mások vállán lépdelt fölfelé -happeningjeire élmenővé lett ifijú humoristák jártak töltődni: augusztus, szeptember hercegei.
Egí hülyeség hercegének legfőbb élegye a botrány. Ismétlem: botrány. És nem a tragédia. Január Hercege tragédiája a telefonfülkei jelenet után abban csúcsosodott ki, hogy a családja a Legjobb Körökben forgolódván elérhette, hogy börtönbüntetést ötezer forint [ez maipénzben úgy hetvenötezer kumulálva azonban az adórendszerelőttiségel vehetjük kb százötvenezrnek is] pénzbírságra enyhíttetvén disszidáljanak. A hülyeség hercege Amleth, az eredeti verzió, amiben a magát őrültnek tettető királyfi nevetve félláb' kivárta, míg a tesvérgyilkos zsarnok lelkiismeretétől űzötten meggebed [ógermán monda]. A hülyeség hercege a későbbi tragikus változatot, a jóldramatizált forradalmár Hamletet elveti, a szorgalmas tehetségeknek hagyja meg, akik szeretnek annyit biflázni. Egészen öreg tekintélyek előtt, kifejezetten az ő örömükre lehandabandázza a Hamlet-drámát. Ám! Ha lenne a hülyeség hercegének imakönyve, Hamlet képe lapjai között rejtezne, és mind a mindenkori nagy Hamletek arczképei, melyeket szédítés közben zsenge lánykáknak mutat meg. Amikor ujjacskáikkal bőrnadrágja ágyékfűzőivel vacakolván fölnéznek, Hamlet tekint le rájuk, és páratlan tökéllyel szaval sorra sort Shakespeare-től. A legtöbb nő hat hónap után kiakad -és színpadi el: Mert megszokja, és észreveszi, hogy a hülyeség hercege nem figyel, mert szüntelenül dolgozik: és nem a nő kedvére, hanem az önfegyelem erősítésére edzi magát. A kombinált szekrénysor összeszerelési útmutatóját is megtanulja s fölmondja Wilde-blazírtban. Aztán Osztrovszki -módján, amit csak merő szórakozásból kérdezett el olyantól, akinek játszania kelet még. Azt látjuk, hogy szüntelenül, eszelősen vihog, a temetésen viszont szájáról a holtra vonatkozó könnyeztető emlékezéseket olvas le egy mélyen emberismerő lélekpincér, és látjuk is, amint ügyeletes kis barátnője zokogás görcsétől güllyedő szemeivel mereven bámulja a sírt, ha beléugorna, ám hátrahanyatlik, elájul, elviszik -és hátul, a döglött sírcsokrok gyűjtőkonténere mögött viszont már a havas sárlatyakban térdelnek, csúszkálnak röhögtükben, nyáluk szakad, fulladoznak -és megmutatja: a lányka a hibás, mert nem bírta tovább: holott szinitanonc.
A hülyeség hercege nem lehet meg tudás nélkül. Benne, mint ef -ben és fe -ben is a Barcsay-iskola, a Hamlet komplet benne van. Jól jöhet netán egy asszó során az ellenfelet ledöfni. Koronkint ugyanis ellenségei támadnak, kik a vállukban még nevették legendás csizmái sarkának tiprását, de fejükön a puha talpbőr érintését már nem szenvedhetik. Már nem érhetik el -a botrány rivaldája tovaúszott. A hülyeség hercege az igazság pillanatában sajáthangján szólal meg. Választást mutat: beállhat ő akárha az ellenség, a bunkók közé is ordítani és tombolni. Sokan nem értik aztán, miért aprítják a tőle törettetett vállú , súlyától rogyottnyakúak a további feltörekvőket oly különös kegyetlenséggel. Hiszen a hülyeség hercegének példája oly kézenfekvő, hogy százak törnek a nyomába: mindig vagy két szezonnal, de legalábbis egy fazonnal lemaradva. Még harcolnak az önálló tévéműsorért, amikor már ő azt ráhagyja az olcsóbb szériára. Még a szinkronsikerhangján kéri tele a tankot, de már lucifermosolyával veszi vissza a kártyáját.
Aki korunkat nem ismeri, férfiatlannak tartja a hülyeség hercegét. Gyerekesnek. Avagy csirá-nak. Vágásának férfiideálja a zselézett kirakatibaba. Avagy a mosdatlan, behízottpofájú félrészeg királycsávó. Érdeklődésünkre alakít még egy pár férfiideált, a részeges apát, aki a családjáért hajt mint a zállat, a hazabölcse sarmőrt, aki lázas ajkát mindig fiatal nő nyakán hűtögeti, és szereti a nagy összcsaládi karácsonyokat, amikor a volt feleségek a lakosztály folyosóján elhalálozási sorrendben állnak be kávézni-bekopogni. (Brilliáns: Ahogy szemei föl-föl ugráltatásával jelzi a gyermekei testi növekdésére való mindenkarácsonyi rácsodálkozásokat. Sokan az ilyesmikből gondolják róle, hogy talán nagy színész válhatott volna belőle.)
Október Hercege a legteljesebben őszinte, mikoron a válópöre végeztével a gyermekeiért elevenen kitépett szívét elém a kávéházi asztalkára kirakja. Nem néki, a szerencséjére hamar vénülő petyhüdött testnek van szüksége a zsende leánykahúsra, hanem a műűvészete megújulásának. Igen.
Ism.: A hülyeség hercege-ipar egy [ein, 1] komoly szakma. Ismeri a tőzsde és egyéb pénzügyek (ó, brókerség!), a külkereskedelem, a politika, a jégtánc és a formatervezés. Persze: a művészetek mind-mind.
Aki gyűlőli, már irígye és így nem árthat neki. Csak néz utána: Hogy elment! Ha megkérdezik tőle, mi újat hozott, akkor vagy elsüti a régi magamat! -viccet, vagy nagyon komolyan, lemélyült hangon Mozartra hivatkozik: A Süßkindl Wolfili semmi újat nem hozott: ő csak fönnmaradt nekünk. Aki a nagyságot kéri tőle, annak föláll és megmutatja magát: Miért kellene néki Básti Lajossá lennie -de hol van korunk Básti Lala bá'ja, ki számonkérhetné ezt tőle? Ez a gyártás kora megint, a klassziko-eklektiko rokokó, szériában jönnek le a dolgok, a stílus, a forma követelményei, az előre megbecsülhető kiszámíthatóság, a kockázatmentesség, a jó befektetési és megtérülési hányadosok.
Mozart semmiben nem előzött rá korára: és hiába is: a sóbiznisz nem volt még föltalálva. Már az ifjú Beethoven zongorázás közben lengő fürtjein komoly leánykatekintetek hintáztak el, Paganini színpadi jelenség volt, Chopin a Beatles-ek előképe. Lisztnek komoly sztárallűrjei voltak. Elmélyültebb hegedű vagy zongoraművészek motyorognak valamit, Paganini és Liszt kottái alapján araszukkal próbálják kimérni az ujjméreteiket vagy bevallják, hogy ma már nehéz elképzelni azt a technikai tudást…
-amit bárki befoghat, aki képes a Synclavier-t programozni. Az emberi többlet meg elhanyagolható.
A hülyeség megfelelő tettetésére azonban Amleth-korabeli módszerek válnak még be leginkább.
A hülyeség hercegei vágásukból a nemlétező -ó, persze, hogyis! - nemzedéki viadal egyetlen életbenmaradottjai lesznek. Éljenek -legalább ők elmondhatják.
