Egyszer írtam egy drámát.

Miközben elindultam vele úgy, ahogyan minden normális író is, valami tévedés folytán azt hittem, hogy a lakóhelyemhez legközelebbi színházhoz is el kell juttatnom. Illendőségből: hogy majd ne lehessen nagyképűnek mondani engem. A színház titkárnői kb úgy néztek engem egy műkedvelő vidéki kántortanítónak, mint ahogyan én őket picsáknak. Próbáltam megértetni velük, hogy én nem Mézga Géza vagyok, mert abban a rajzfilmben van olyan szinidirektor, aki minden pénteken egytől kettőig fogadja a dilettánsokat és egyéb önjelölteket. Mondták a titkárnők, hogy rendben, látják ők, hogy nem Mézga Géza vagyok, és azt is elhiszik, hogy jelent már meg novellám nem is akármilyen helyen úgy, hogy azt se metszik, szőke vagyok -e vagy barna, de az igazgató úr akkor is nagyon elfoglalt, és tuti biztos, hogy rá se néz a kéziratra. (Nemhiába jelentős művész, többekközött író is ő, úgy viselkedett tehát, mint a megyei közig'hivatal vezetője.) Hanem van nekik egy ötletük, egy [bizonyos név] ő olvas most a színháznak, megadnák akkor a címét, neki küldjem el, majd ő azután az igazgató urat tájékoztatja, ha a kézirat érdemes. Ők megértenek engem, hogy én a jelentős drámaírónak szeretném a kéziratomat megmutatni, de értsem meg azt is, az igazgatóúr tényleg nagyon elfoglalt. Jó, fölírtam a bizonyos nevet.

Rögtön föltelefonáltam egy ismerősömet és bemondtam neki a nevet: tudja-e, kicsoda. Jó, ha az ember tudja, kinek adja oda olvasni a kéziratát. Nem írnám itt le, mit mondott az ismerősöm a bizonyos név jellemzésre, viszont hozzátette, úgy tudja, világnagy mázlija van a pasasnak, mert valahonnan csak azért húz egy rendes fizetést, hogy olvasson, és ha őneki egyszer az életben ekkora szerencséje lehetne, akkor ő cseszne minden más munkára és csak olvasna, olvasna, olvasna, még azt is elolvasná, amiért fizetnék, beleférne a munkaidejébe. Megvígasztaltam az ismerősömet, hogy egyszer, még gyerekkoromban volt ilyen szerencsém, a germersdorfi cseresznye szezonja előtt két hétig seregélyriasztó voltam, közben kiolvastam Hemingway-t, a magyar esszépanoráma három kötetét, és Németh László összes műveit. Nem lehetek ilyen értetlen, idegesedett be az ismerősöm, hát akkor mint seregélyriasztót fizettek! De ő szakmányban olvasó szeretne lenni. És jellemző, hogy egy ilyennek van ekkora mázlija, mint [bizonyos név]. Megkérdeztem az ismerősömet, hogy szerinte olvasni fogja -e a kéziratomat a bizonyos név. Te teljesen hülye vagy vagy megjátszod csak? -azzal rámvágta a telefont.