Nyári délután. Zene tölti be a falu vásárterét: jamaikai nők Babilon folyóiról énekelnek. Hétvégén Mária napi búcsú. A mutatványosok már elfoglalták a legjobb helyeket. Lánchinta, körhinta, céllövöldék. Tarkárapingált öreg teherautók és lakókocsik. Gyerekek szaladgálnak a porban: "traktorok és repülőgépek". Hallani a zenét a vásártérről, van eper az eperfákon és közel a régi ártezi kút. Hintáznak a kút nyomókarján, pancsolnak. Boglyahajú lány gázol mezítláb az út kövér porában. Barna, férfiing szerű ruhája mocskos, pecsétes. Rászól az egyik kislányra, durván, torokhangon, nem is érteni. A kislány "vizet hajt", a boglyahajú mosdik: arcát, nyakát, karját föl, majd a lábát, combközépig. Mikor végez, lerázza ujjairól a vizet s elindul a füves árokparton a Hosszú Ház felé.

A Hosszú Ház udvarán gyerekek. Egy kutyát kínoznak, nyakára madzagot kötöttek, most a porban vonszolják. Szemét, rozsdás edények. Budik. Bárhová is nézünk: sehol a tündéri realizmus megszépítő himpora. Egynémelyik cselédlakás előtt még megvan az előkert alacsony léckerítése. Az egyik ilyen kertecskében vetemény: pár tő paradicsom, méteres zöldség és petrezselyemsorok. A konyha előtt mosógépjár. Húsz év körüli asszony mos, háromgyerekes anya. Meglátja a boglyahajút, fölegyenesedik. Farához törli a kezét, cigarettát vesz a keskeny konyhaablakból, rágyújt. - Mi van? Mi kéne? - veti oda a boglyahajúnak. A boglyahajú lesúnyt tekintettel megáll. - Semmi-mondja lassan -, semmi nem kell. Az urad?
A fiatalasszony a fejével int, arcot pukkaszt: ["Mit tudom én?"]. Idegesen szívja a cigarettát, nyújtja a boglyahajúnak: Ehun e, szívjad!
A boglyahajú elveszi, szívja a cigarettát. - A kicsik?
A fiatalasszony vállat von: -...de gyere csak!
A konyhában, járókában másfél év körüli, fürtöshajú kislány játszik eleven hajasbaba. Szőke. Tisztára az apja! - szalad ki a boglyahajú száján.
Ez-e? -kiáltja a fiatalasszony, fölveszi a kislányt, csókolgatja. - Az én vírem ez, az enyim! Eridj innen azzal a büdös cigirittával!
A boglyahajú kidobja a csikket. A fiatalasszony leteszi a kislányt, a hokedli sarkára ül. -Mi kéne?
A diszkaóruha... neked már úgyse...
A fiatalasszony nevet, a combját csapkodja. Hirtelen komoly, bemegy a szobába, hozza a diszkóruhát, egy bébidoll szerű, műszálas, csillogó holmit.
Ehun e!
Hirtelen fölrántja a boglyahajú ruháját, elválik a fehérre mosott bőr a ruha alattitól, neveti, majd idegesen csapkod, a hokedlire lavórt tesz, leszakítja a barna ruhát, a lavórba vizet önt, sampont keres, mossa, súrolja a boglyahajút: a húgát.
A kimosdatott lány, már diszkóruhában, a Hosszú Ház udvarán. A nővére utánakiált. Amikor a lány visszafordul, látja, a nővére a combját csapkodva nevet és mutogat. A lány a lábait nézegeti, mi a baja a nővérének.
Hát meztélláb akarsz elhálni, te lyány! - kiáltja a nővére, azzal odadob egy pár fehér, hibátlan menyasszonyi lakkcipőt.

A vásártéren sárga fények, hosszú, barna árnyékok: most már nem csak gyerekek szaladgálnak, hanem digócipős, trapéz szövetnadrágos, műbőrzakós legények és kardigános lányok is sétálgatnak a porban. Száll a lánchinta. A zene dobhártyarepesztően hangos: jamaikai nők Babilon folyóiról immár harmincadjára énekelnek, de senki sem únja.

SÚBERT JÁNOS
IFJÚSÁGI SZÓRAKOZTATÓ KISIPAROS

-betűzi a diszkóruhás lány. Alig járhat a szokatlan cipőben.

Bakk! - hirtelen eléugrik maga az iparos. Rézcippzáras Ferrari pulóvere alatt semmi, hasig nyitva, bolyhos mellszőrei szinte csiklandják a lányorrát.
Mi az hogy ipar? -lép hátra a lány. Lassan, nyújtottan beszél. -Hát már ez is egy ipar?
Fölnevet Súbert.
Ez egy ilyen ipar! Céllövölde! Az enyém! - azzal ráver a bódé oldalára pontosan oda, ahol az asszonyát véli hallgatózni, A Nyéger Bébit. Bébi az oláhnak nevezett törzshöz tartozik, a mutatványosok, Súbert kivételével a románnak nevezett törzshöz tartoznak, fehér bőrűek, hát nyégernek csúfolják a nem közülük való asszonyt. Súbertet csak A Magyargyerek-ként emlegetik, a magyaroknak viszont Súbert sváb, mert a legenda szerinti apja az a részeges sváb fuvaros volt, aki a jég alatt veszett lovaival a Tiszán. A magas, szőke Súbertet a mutatványosok nevelték, az anyja a családhoz tartozott. Egyszer cirkuszosokkal szökött meg, másszor Pesten dolgozott, ügyei voltak, szolgált a csíkoskatonáknál is (vizsgálati fogságban ült).

A lány egész délután a bódé körül legyeskedik. Minden legény Súbert céllövöldéjében akar lőni a plagát miatt. Súbert egy posztert hozott Pestről, néger lány, hátulról, biciklin, tangában. Oldalt, védett helyen látható. Ez az elérhetetlen fődíj, tizenkét pálca egy néger baba alatt, amikor egy lövés öt forint (és az órabér a téeszben tíz). Egy sör hat forint -könnyen odalőhetni egy órai bérnek.

Súbert mókázik, mutatja a figurákat, hogyan csinálná ő egy néger nővel. Varju Mihály bosszankodva nézi Súbert boltját. Súbert kártyán nyerte el a céllövöldét, a vontató öreg Csepel teherautót. Megszerezte a papírokat, trógerség helyett a saját nevén iparos.
Magyargyerek! -sziszegi Súbert arcába. -Ríva fogsz könyörögni, csak hintásnak, csak a dobozdobálóba, csak a szerencsehorgászathoz vegyelek vissza!
A legényekhez: -Na emberek, nem is sejtitek, ugyi, honnan ilyen tájíkozott ez az ember a nyéger nőkrűl!
Súbert int, hallgasson. Varju kezet ad: -Kutyának lánccal se veszlek vissza, gádzsó!

Ha van egy perc, Súbert már a lánnyal játszik. Cigarettáznak. A lány ajkai súrolják Súbert kezét. Súbert elrántja, rázza.
Te lány! Egyszer az ujjammal kerestem a fázist, megtaláltam, akkor éreztem ilyet!

Esi szürkület. A lányt a barátnője ráncigálja, akit egy igazifarmer dzseki öltöztet.
Tisztára folyok már! - amiket ez a magyargyerek beszíl! Gyeri hazafelé, mert anyád szana-szíjjel vagdal.
A lány megmondja, kicsoda neki az anyja, akinek hat vagy nyolc apától maga sem tudja, hány gyereke van.

Fekete, műbőrkabátos legény támaszkodik a közeli nyárfánál. Részeg is, ideges is, folyton cigarettázik. Füttyög a lánynak. A lány nem akarja látni, aztán mégis, odakiált. -Mi van csárlicsepli! (A fekete valóban Chaplinre orcáz) Eridj magaddal a Bürkösbe! Verd ki ott magadnak, te majom! Pedig a legény gazdag, dígócipője is van, Muzsikásfia Zolinak hívják, és éppenséggel a lány akarta kifogni magának, de ez tegnap volt vagy délelőtt: régen. Most a lánynak senki-semmi nem kell Súberten kívül.

Sötét este a nővére jön, ha anyja lenne, lendületesen, előbb pofozza, azután rikácsol. Kis hajtépés után a lány eltávolodik, lerúgja a cipőit és a nővéréhez dobálja: -Ehun e a kínyes cipőd, fulladjál meg vélek!
Mezítláb áll a vékony, hideg júniusi porban.
Súbert elkomolyodik. Késő van, alig jár kuncsaft. Odainti a lányt: -Gyere csak... hogy hívnak? Van valahol egy papír, kettő, amin a lány neve Rozália. Különben mindenki Tacskinak hívja.
Rozi- mondja lassan a lány s fölnéz. Súbert leveszi a Ferrári-pulóvert s a lányra adja. Ölelné a lányt, de az kikerüli. -Na! Akkor lőhetek?
Súbert a legjobb puskát teszi a könyöklőre, mellé az ólmosdobozt. A gőzlámpát kikapcsolja, csak az izzók világítanak. Emeli a lány a fegyvert, alig tarthatja. Súbert tanítja, hogyan kell. Egér ciccen a sötétben. Rozi sóhajt.
A kedvesbátyám az. Oda kell mennem hozzá.
Bébi a lakókocsi falán kaparász, ki szeretne jönni végre.
Csiba te! -szól Súbert, kapja a puskát s odalő a bádogra, pontosan a Keresztbe lőni Tilós! -tábla ó-jának közepébe -ahol Bébit véli hallgatózni.

Rozi távolabb áll meg a bátyjától, fél, hogy megüti.
Gyere ide ! -szólítja a bátyja. Rozi behúzott nyakkal vár. Súbert tettetett nyugalommal, ugrásra készen figyel a távolból.
Én nem bánom... tőlem azt csinálsz, amit akarsz.
Rozi közelebb lép.
Azt tudjad, asszonya van a csávónak...
Tudom !
...hát akkor...
Százforintost csőbe gyűr és egy cigarettásdobozba helyezi. Rozi elveszi a dobozt, hirtelen arcon csókolja a bátyját és visszaszalad Súberthez.

Virradatra állást bontott Súbert. Nem aludt egy hunyást sem. Izzítja a gépest, indít. Felröffen az öreg motor. Rozi csillogó szemekkel, Súbert vasutasbundájában kucorog a fülkében. Súbert körbejárja a szerelvényt. Ráver a bódé oldalára: -Ne ríjjá, Bébi!
A teherautó fellépőjén Varju Mihály támaszkodik, liheg. -Hát ecshém! Hogy leszünk most már? Nem lesz ez így jó, maradj csak szépen velünk! Még beáll valami idegen a helyedre, ránk ragad, mint a bogáncs!
Súbert előhalász egy cigarettát, letöri a füstszűrőt, úgy gyújt rá.
Igaza van, Mihály bácsi! Családi ügy. Menni kell...
Nem úgy a, fiam! Hát a zene?
Majd a Jóska!
Fölugrik a volánhoz, kikönyököl, az ajtót drótozza.
Rozi kissé fölemelkedik s ráölti a nyelvét Varjura.
Súbert int: -Mihály bácsi! A László napin a szokott helyen találkozunk! Fogja a helyet!
Indul, lassan fordul, rá a földútra. -Ha a tér sarkán jut hely, ahová a hívek a dolgukra járnak, az is jó lesz! - kiáltja Rozinak s magához húzza.

*

Tiszta novemberi délelőttön, erős reggeli fagy után enged az idő. A maradék levél is aláhull a diófáról, nézik a sógorok, Rozi bátyjai: Fórika, Ali, Nácika, és semmi-Gyurka, az asszonyember. Nincsen meleg, Súbert mégis trikóban. Egész éjszaka kártyáztak és
ittak. Fórikának is ott az öt pötty a mutató és hüvelykujja háromszögében, tud is annyit a kártyához, mint Súbert, csak az ujjai merevebbek, mert kőművesek mellett dolgozik Pesten.
A parasztház udvara seprős[tiszta]. A gépes, a céllövölde lekonzerválva. Az előkertben színes lámpák [üveggömbök]. A beüvegezett verandán függöny, felkötött művirágok.
No. Hát akkor hogy lesz- kérdezi századjára Ali. Az ő feje a legtisztább, mert inni soha, nem alkoholista, csak fröccsöt iszik. Tanult ember, vizsgázott vasutas, és nem is adná magát össze ilyen népséggel, ha ez a családi ügy nem lenne. Az anyjuk azonban rákra és operációra való átkozást igért, ha a lyány ára nélkül térnének haza.

Előző nap, déltájt érkeztek Súbert falujába. Maszekot fogadtak. Hápogott a magyargyerek, amikor a kis "pószkiautóba" bepréselte magát a négy testvér. Estig várt, akkor a sógorok kifizették és hazaküldték. Előkerült a kártya, szalajtották Nyégert a Másfélcsecsűbe kanna sörért. Éjfélkor a svábhoz küldték kanna borért. Reggelre Súbert a sógorok minden pénzét
elnyerte. Csak játék volt az, mert az igazi téma a lyány. Fórika a legőszintébb tekintettel, szívhezszóló szavakkal festette le anyjuk állapotát. Az égrepesztő hazugságok szerint Rozi az anyja legkedvesebb gyermeke, akit mindig kényeztetett. Itt-ott fölfeslik, a valóságból is kivillan: Rozi hordta a vizet, forrázta a tyúkot, és az apjától is sokat szenvedett az anyja helyett. Fórika húszat mondott. Súbert esküdött, egy fillért nem ad, de van az ólban két süldő az ólban, azt vihetik, az a szokás szerint is megfelel. Fórika késsel megvágta a karját, hogy mutassa, nem vamzer, kemény vagány ő az alkudozáshoz. Alika, mint tanult ember kiszámolta, hogy Súbert a szezonban százezret bevett. Súbert kapta a tévét: inkább a csukott verandaablakon dobja ki, de nem fizet. Ő nem fizet, mert hiába az anyja román volt, mégis magyarba veszik, akkor őrá a szokás nem érvényes. Erre Fórika a
szívvel jött, így sógor-úgy sógor, azért, mert téfel [tejfel, azaz szőke] a hajad, azért még ember vagy... Súbert kihívta a sógorokat az udvarra, a nők már féltek, ölre, Rozi először viselkedett asszonyként: terhes, hasát kitolva állt elő. Súbert kivilágította az udvart, mutatta a szerelvényt, csak festékre ötezret költött... Fórika itt elcsavarta a szót, az építkezésen, ahol dolgozik, festék annyi, szín a világon nincsen, ami ott ne lenne, sárgák, kékek, zöldek, még arany is, hozhat azokból... Négykor Ali tizenötöt mondott. Fél ötkor tizet. Fél hatkor Súbert megkínálta a sógorokat Bébi-vel, vihetik a hátsó szobába... semmi-Gyurka már rá is állt, megintcsak Rozi volt az aki előállt, megvédte Bébit: "A gyerekemet átkolom el, ha megteszitek! Neked meg Gyurka, haza mész, az asszony megszaglássza a gatyádat, annyi lesz!"

Itt a dél, és az emberek még nem egyeztek meg. Súbertnek nincsen pénze, de talonban lapja mindig akad. Most a fészerhez hívja a sógorokat. A tető alatt az autó, a takszi [ személyautó]. Rozi az alsókonyhából figyeli, mit csinálnak az emberek. Ő az autót nem engedi. A mese szerint az autót Súbert majd levizsgáztatja s ha eljön az idő, azzal viszi szülni, kórházba Rozit. Szép autó: ecsettel világoskékre és sárgára mázolva.
Micsoda ez? -kérdezi Fórika. - Vambúgkocsit mutatsz nekem, magyargyerek, amikor én Pesten igazi autókat látok? Mi ez? Libaól?
Csak vizsgára kell vinni! -állítja Súbert.
Szekér ez, nem autó! -állapítja meg Ali, mert ő mégiscsak egy műszaki ember.
Rozi egy könnycseppet vesz az öklére. Rágyújt. Bébi elveszi a cigarettát, vígasztalja. Az emberek [férfiak] ilyenek, ígérnek. Bébi is ott lehetne az autóban, amikor Rozit szülni viszik. Bébi soha nem szült s nem is fog: meddő.
Nem bánom -enged Fórika, aki már autótulajdonosnak érzi magát - elvisszük innen ezt a roncsot, tízbe, tavasszal pedig, az első búcsú után még ráteszel ötöt! -azzal kezet nyújt.
Barátom! -hüledezik Súbert. -Egy német autóért? Szelepet nem kell állítgatni, olajat nem kell töltögetni, pont az ilyen gyereknek való, mint te...
Ne cigányozzál, magyarcsávó! -vastagítja hangját Fórika. -Hiába műszakiztatod le te ezt az autót, ezt, ha a rendőr meglátja, csak a tizes kulcsot kéreti: szereld le a rendszámot! Tízbe, ahogy mondtam!-nyújtja a kezét.
Ali hallgat. Nácika, Gyurka sunyítanak.
Rozi Fórika elé pattan. -Hová kapaszkodnál, cigánygyerek? Kudusfiának autója legyen, mint valami vásározónak?
Fórika neveti: -Hát te, csípasz! Kuduslyánya magyargyerekkel hál el, mindjárt kivételesnek hiszi magát?
Rozi megfogja Fórikát: -Ha magyargyerek, akkor mit akartok? (Hasát előtolja:) Hát így vagyok, már hova vinnétek? Aztán meg kivel beszéltek? A családjától maga[egyedül] van ez...
Súbert elvörösödik: asszony háta mögé? Soha! Rászól Rozira:
Na! Vissza a vajlinghoz! -azért kacsint hozzá. Nyújtja kezét Fórikának.
Fórika is nyújtja: ki csap bele? Ki enged hamarabb? Fórikában a kapzsiság.
Tizenötbe, és semmi rá! -zárja az alkut Súbert.

Forr a víz. Bébi készíti a levesalját, Rozi hámozza a krumplit. Sok krumpli, hozzá bőven paprika, hogy a kevés hús öt embert megcsaljon. Nácika és Gyurka oldalognak a konyhában. -Ej, be jó szag van itt! Bébi farához kerülnek, lapogatják. Bébi nyakon kapja a merészebbet, de csak formára.
Rozi kapkodva hámozza a krumplit: egy ideg az asszonyélet, most oda az autó semmiért. Igérgetés, emberbeszéd, tavaszi hó.

Rozi és Bébi a konyhában, a szürke homályban ülnek. Bébi bekap néhány tablettát, azután kevertet iszik rá.-Van úgy, hogy rájön-meséli Rozinak századjára. -Nem lehet bírni véle. Csak inget váltani jön haza. Csókolgat, igérget, édességet küldet ha za. Kártyázik. Mindig nyer, egyszer baj lesz, hidd meg!
Rozi rikácsol Bébivel: hallgasson, majd ő, ő megmutatja, ővele ezt nem csinálja Súbert.

Este Súbert hazafut. Pénzt gyűr a kasszába: a levesestálba. Ledobja az inget, derékig mosdik.
Rozi előáll. Súbert mosolyog, tenyerébe fogná Rozi arcát. Rozi leköpi. Súbert mosolyog, hirtelen fordul és pofonvágja Bébit. Veri, rúgdossa: -Megmondtam neked, ne bégázzad, mert megadom a szájad ízét!
Veszi az inget, a műszőrme bundát.
Ehhez tartsad magadat te is! -fenyegeti Rozit és bevágja maga mögött az ajtót.

Vasárnap estére minden cigarettát elszívtak, ami a háznál van. Ott a pénz, de nem mernek hozzányúlni. A konyhaasztal tele krémessel: még délután küldette Súbert. Rozi kimegy, azzal, hátra, dolgára. Soká jön vissza, két doboz cigarettával, itallal. Cigarettáznak, isznak, eszik a krémest. Összebújnak, elalszanak.
Valaki rájuk veri az ablakot. Részeg, trágár beszéd.
Reggel Bébi fölkel, fogja a baltát. Nincsen ember a háznál, a szégyen: asszonynak kell fa után járni. Először az ólajtót akarja szétütni, majd meggondolja magát, a kertek aljára megy.
Este van, vasárnap este, amikor még a legelrugaszkodottabb ember is ingben-gatyában ül a kályha mellet s várja, hogy mossanak róla. Bébi befűtött, izzadnak a falak. Most a csikkekből csinál cigarettát, azt szívják.

Hétfőn hajnalban rendőrök zörgetnek. Párás, nyirkos reggel: köd.

A falu temetőjének hullaháza. A nyomozó néz, mi lesz. Bébi száll ki. Hátraveti a fejét: olyan evilágon nincsen, amit ő ne bírna ki. Belép a kékszürke ajtón. Egy csuklás szerű hangot hallani, semmi mást. A nyomozó bólint s nyújtózik egyet. -Melyikük volt az élettársa?
Rozi mereven néz maga elé: -Mind a ketten.
Csak magát írjuk be, jó?
Rozi fölnéz: -Mind a kettőnket!

(nincs idő)
Éjszakai vonat. Az utasok némán tátognak, mégis értik egymás gondolatát. Hallani a belső beszédet.
Éjszaka van, pedig nappal kellene, hogy legyen! -dicsekszik kvarcó-
rájával egy kis-nagy ember.
Persze-persze-bólogat Súbert-, ilyenek ezek, még a sliccét sem képesek fölhúzni az embernek!
Idegennek találja a saját hangját, mintha a kazettás magnójáról hallaná vissza.
Mind ilyenek vagytok- kínál körbe egy pakli cigarettát a ballonkabátos kisérő. -Arra az izére különben sem lesz szüksége!- bizalmaskodik Súberttel. Súbert elfordul s igyekszik semmire sem gondolni. Nem szereti, ha a smasszer bizalmaskodik. (A kisérők a többest tegezik, az egyént magázzák.)

A vonat hangtalan suhan. Súbert föláll. Hosszú sor a folyosón. Tilos a dohányzás, de, legalábbis az új felszállók, szívják, mint a dohányzásról leszokottak álmaiban. Beszélnek vagy gondolkodnak. Súbert összpontosít, hallgat. Figyel. "Itt is csak úgy lehet, mint odakint: ha okosan viselkedik az ember, kiválasztják. Még írnok is lehet. Mindenféle írást tud, gótot is. Szépen fogalmaz, írt már tiszthelyettes nevében szerelmeslevelet. Kapjon valami melót, amivel elfoglalja magát, könyvtárban könyveket rendezni, szennyest válogatni a raktárban -még ez is jobb, mint egész nap a kóterben. Észre sem veszi s raj
ta a sor. Csíkos trikós ember ül az asztalkánál, ami a peront elrekeszti. Hajában csirketoll, amit a rákötött madzaggal lehetne mozgatni. Súbert igyekszik jógyerek arcot húzni. Nézi a tenyerét. Sár és vér, de nem fog, akárhovátörli, nem tisztul. A trikós ír valamit. Fölnéz. Súbert lábat vált.
Ismerem én magát - szólítja meg a trikóst.
A trikós ír tovább.
"Nagy vamzer lehet" - szalad ki Súbertből a gondolat.
"Igen, kérem" - néz föl a trikós. Fölnéz, de közben ír tovább. "Kilencszázhatvanhatban befújta a cellatársait."
Súbert meghökken. -Vamzerek és palik, ezekből áll a világ, vagányok csak a mesében vannak- bölcselkedik.
Kérem- köhint a trikós-, akár beszélgethetünk is, itt az idő nem számít. A múltkor egy emberöltőt beszéltem valakinek, a tárgyai hová lettek, az emberek, akiket ismert... mondhatom, sokat szenvedett.
Maguk ezeket is tudják? - hajol a trikóshoz. - Főnök! - suttogja, amit mindenki hall. -Főnök! Valami meló kéne... csak azt szeretném tudni, van-e itt valami jó hely... konyha... ruharaktár... külső munka...
A trikós elmosolyodik.
"Itten minden hely jó, kérem! Ha akar, még vissza is mehet, ha most indul, tíz lenti év, tizenöt, mire visszaér!" -azzal nyújtja a bilétát, mert biléta mindenütt van, és nézi a következőt. Súbert úgy érzi, elrontotta. Végigmenni a szerelvényen, egy év. Leszállni, a pályaudvar szénből való katedrális, egy lélek sincs, egész fák állanak, ragyognak feketén.

A Deák téren kerül a felszínre. Volt ez már így vele, a három év alatt is sokat változott a világ, de most lesújtaná a látvány, ha lennének érzelmei. Nézi az óráját, a Raketa még jár, a mutatók szerint még csak fél nap telt el. Nézi az órát, a nadrágjában kitapogatja a csőbe gyűrt pénzköteget, egy pillanatra átvillan a fejében, ha az órájáért és pénzéért nem, akkor miért? Kiemeli, nézi a pénzköteget, húszezer, bár rengeteg idő eltelhetett, még most is ér valamit. Az első szabad taxiba behajol, két ötszázast húz ki s csak azután szólítja a sofőrt. Nem csodálkozik azon, hogy tudja, hová kell mennie. Bemondja a címet, megadja a megyét, a faluhoz közeli nagyváros nevét, beül, hátradől, cigarettát kér, rágyújt, de akárha a vonaton szívná, semmit sem érez. Megszédül a látványtól a forgalomtól, az úton gyilkos tempó, egymást érik a kamionok... a zene a rádióból, a szöveg Howard Stern után szabadon... Zenét kér, Boney M-et.
Honnan jöttél barátom, lakatlanszigetről? -fordul hátra a sofőr.

Este van, fényár. A kerek vásártéren lakókocsik, teherautók. Mindegyik oldalán az ő neve, lángoló gótbetűkkel: özv. Súbert Jánosné LUNAPARK. Ha tudna, örülne. Dodzsem is van, az is az ő nevével. A fénybe lép. Nincsen az a szakadt ürge a holland import bálásruhák korában, aki trapézpantallóban és Ferrári pulóverben, dígó cipőben járna. Benyit a dodzsem üvegkalitkájába, novemberi fuvallat az augusztusi estén. Szőkített hajú kreol lány ül a pénztárnál, akár Rozi, kifestve és kék szemekkel, az ő szemeivel. Súbertre pillant. Belépnek az overallosok, lependerítik a lépcsőn, gurul, gurul, egy villanás, már ott is van a vásártér másik felén. Egyet akar még tudni...

Halálsovány, gyapjas, fehér hajú öregasszony hívogatja a címeres-alumíniumpikkelyes luxus lakókocsi alól a kutyákat, Dzsokit és Bobit. Megszólítaná az öregasszonyt, tátogja, Bébi, de a lehellete már a gyertyalángot sem rebbentené. Az öregasszony nem néz Súbertre, de fejével int, kövesse. A kocsiban lila és narancsszín lámpák. Fenyő hatású dekorlemez, plüss. Óriási fotelben hihetetlenül kövér, szőrös asszony ül, ölében pelenkás gyermek áll.
"Az unoka!" -mondja némán Bébi és félreáll.
A kövér asszony rápillant Súbertre, aki már inkább csak sötét árnyék.

- Te Bébi! Szíjjel hasítalak! Már megint kit hoztál ide? Agyon verlek, ha még egyszer idehozol nekem valami tróger magyarcsávót, megmondtam?
Súbert hátrál, legurul a lépcsőn, el...
...úgy érzi hetek óta fut, holott évek telnek, a pályaudvart mégsem találja.

Egy fekete katedrális, de ebben magyarázók magyarázzák az ígét. Egy ház ibolyaillattal, az önakasztottaké. Fehér kastély, arany és gyémánt fákkal, ezüst pázsiton tej és vérszín
ruhákban angyalok, csecsemőkkel játszanak szüntelen: a gyilkos anyák. Öt vagy hatszáz év telik, végre megbotlik az agyonvertek házának küszöbén. A gizda portás be nem engedné, hiába mutatja a beszakított koponyáját, hiába kenyerezné le.
Maga járkáló! -mondja Súbert bilétáját vizsgálva. -Járkáljon hát, még nem járta le az idejét!

A gyapjashajú öregasszony pedig mesél, mesét, amit Súberttől hallott, addig meséli, amíg a kövér asszony meg a lánya, unokája föl nem riadnak s rá nem rivallnak, csend legyen.