Vannak írók, akik letesznek maguk elé egy Gelléri Andor Endre novellát és addig fenik margóján a ceruzájuk hegyét, amíg már úgy nem gondolják, hogy van olyan tündéri reálista a stílusuk nekik is.
    Az nem baj, hogy Gelléri Andor Endre sohaseis nem volt egy tündéri reálista. A lényeg, a papíron mi van.
    Hogy miért nem volt Gelléri Andor Endre soha, egy mikula szemet sem tündéri reálista, csak az tudhatja, aki volt már szegény ember vagy meg tud érteni egy szegény embert.
   
Vannak, aki megfizetnek szegény embereket a történeteikért.
 Pedig szegény embertől a történeteit lehetetlen megvenni.
Nem úgy!  Adná ő, tőle aztán mindet lehet vinni.
 A kibeszélősóban egy öltözet ruháért ő maga elmondja és még ki is színezi, ha kell, szüzessége elvesztésének történetét, pedig arra nem is emlékszik, mert az inkább egy évekig tartó észrevétlen, bár sokszor kellemetlen és megalázó idő volt az a számára, máskor meg jó is volt, mint a zsírhabos pörköltben a hús hússal, és amikor elmagyarázták neki, mi az, akkor már nem  volt olyanja, de az meg nem folyt beléje, aminek a beléje folyásától számíthatná, vagyis nem oda és nem úgy, és a vélemények megoszlottak arról, hogy attól lehet -e gyerek vagy nem, ő akkor is arra tartott, talán nemigen. Minderre azt mondták neki az acisztencsek, hogy ez így nem lesz jó, hanem ragadjon meg egyet vagy mit bánják ők, találja ki, színezze, de ne törődjön semmivel, hagy sípoljon, az a dolga, azt úgyis oda tudja képzelni a néző, mi lenne az.
Meg se nézi a kisbusz vagy az egyterű matricáját, melyik téve, mert mind egy[síp] az neki: tizenötezer pénzért beszél húszezer pénzért azt mondja, amit hallani akarnak. Létezik az a pénz, amennyiért egy kurva, ha a rómaipápa képét mutatják (egy cápát üvegkalickában) azzal is volt. Mutathatják neki azt a pasingert, aki a pápát lecápázta, annyiért megszámítja azt is, hogy volt vele. Még valamennyi pénzért le is engedi fényképeztetni magát, és a riport után en grátisz megcsinálja szaxi  a tényföltárót. Ha mindez belefér a keretbe vagy a sztori van akkora, hogy feszítsen azon a kereten, és ha jut is, a tényfeltáró olyan ügyes is, hogy valami maradhasson, mint cégautó sofőrjének az éves nagyszervíz után.
    Pénzen venni lehet szegény ember-történeteket -de avval ő még nincsen megértve.
   
Volt egyszer egy szegény papó, úgy is hívták, Papó. Kábé olyan öreg volt, mint a bekötő kövesút, aminek a bogárhátáról már kezd pedig lekopni az aszfalt, és előlátszanak a régi makadám fehér kövei megint.
A Papó, mint annyi más öregemberek, nem sok vizet zavart.
Tudják, a Papó papója volt az, akivel még megesett, hogy a sátor szájában ülvén az arravonuló hunyadi'ak egy tisztje megkérdezte, hogy: Ugye, nagy az öreg, hideg? Azt mondta erre a Papó papója, hogy: Te tudod, te vagy kint. Ej, jó'nevették erre mind a hunyadi'ak a papót, mert azok soseis nem voltak egy szegény emberek, így azt hitték, hogy hülységet beszél az öreg. Hanem, amikor a hunyadiak is sátort vertek, oszt a csicskásaikkal befűttették a kályhákat, oszt hirtelen meleg is lett, meg füst is, kiültek hát ingujjban a sátor nyitott szájába: megtapasztalták, hogy tényleg van odakint meg idebent. De erről már hallgat a fáma. Nem olyan vicces, amikor a sátormeleg az ember hátáról leperzseli az inget, az ingnyílásból mellyeszőrire meg ráüt a dér.
Mondom, Papó már nem sokba számított. Semmije nem volt neki, csak az a két lába, amit apródonkint, mint a szalámit, levágtak neki, arra, a két levágott lábara kapott egy kevéske jó pénzt, meg szedhette a szinkumárt, míg élt.
Meg az a szép, világítós fehér haja!
Jót mutatott a sikágóbúlz-sapkája alól.
Egyszer aztán arra jött egy igen jószagú anettkadzsekis, virág'szoknyás menyecske. Csak ennek nyaktól föl minden fordítva volt, mint az Anettának: amije annak kicsi vagy rövid, ennek nagy vagy hosszú.
Na, papó, van-e valami eladó története? -köszönt a menyecske illendően.
Hogyne lenne, enném azt az arany szívedet, ha közelebbről látnám, kedves, húzd csak lejjebb azt a cippzárat!
Ne tessék hülyéskedni, papaó, most van rajtam trikó, mert a dzseki mind megdörzsikélné a cicikéimet.
Papó egyből észrevette, hogy itt egy olyan mecskéről van szó, aki már közel van ahhoz, hogy értse a szegény embert.
Ej, mondanám, hogy üljél ide kedves -csapott a térgye emlékére a Papó -de félnék, a harmadik lábam megágaskodna, oszt ha annyira nem is vagy már egy fiatalka, mégis megíjednél tán attól?
Hát olyan íjedősnek tetszik engem nézni, papó! -mondta erre a menyecske és kályhaforróság sütött az arcocskájáról, meg a szájából. Azzal odaguggolt az öreg elé és hosszú virág' szoknyáját úgy igazgatta, hogy a budapestjéből többet láthatna az öreg, ha akarna. Bugyi meg amúgy is volt rajta, mert nem akarta volna, hogy a hosszú autóbanülésben kiüssön a szoknyáján a Fábry -féle vonalkód.
Hajaj, hát úgy látom, a te kis macskád is már az új divat, hogy annyira körbe van borotválva, hogy semmi szőre nem látszik szegénynek a bugyigumin túl -azért én csak belevetném a nyelvemet a mézes torkájába!
Összerándultak ettől a menyecskének bizonyos gyűrűsizmai a papó-Papó szavaitól.
Kezdte is erre pergetni a menyecske a málnaszín nyelvecskéjét gyorsan a lapátka fogai kerélytésében, mint egy júpíszi úgynök, aki a kisebb csanelttepsi nagyobb előnyeit ecseteli, csak ő meg arról kerített, hogy lenne -e a papónak valami régi, szép története, amit ő még a papójától hallott, abból is olyat lehetőleg, amit az is a papójától.
Rémüldözött a papó -legalábbis tette magát: Jaj, hát kislyányom, eszem a szíved, te még itt tartasz, hogy nem tudod, mi a cocológiai meg társadalomtörténeti magyarázattya annak, hogy mink nemigen tudunk régebbi történeteket annál, mint amikor a petőfisándor gatyába táncolt, a felesége meg bugyiba, úgymentek a muziba?
A menyecske gyorsan utánaszámolt: 1948 -elég régen volt az is, jó lesz tehát néki olyan is.
"Vót egyszer egy cigányember, meg egy paraszt, Na, te cigány, mondta a paraszt, megfogadlak kemencerakni. Jó van, mondta a cigány, csak meg tudd fizetni azt. Mondta a paraszt, ne törődjön semmivel, megfizeti. Elkezdi a cigány rakni a kemencét, ahogy mén fölfelé véle, kidűl, bedűl, összeroskad. Ej, hát becsaptál te engem, cigány. Nem tudsz te mán kemencét rakni? Én e -gyímánt kemencét rakok, gazduram. Csakhát egy hiányzik az ősi titokbúl, az öt kila darálthús: aztat kell a tapasztásba beletenni, hogy megálljon. Na, kapta fogta a paraszt, kikapta a mílyhűtőbül a darálthúsos nyélonszatyrot: megadta. Pont díl vót, a cigány hazamegy, oszt a családjával mind szépen meg is eszi a darálthúst. Aztán délután meg nézte a buta paraszt…" -hát mibaj, kislyány?
Föláll a menyecske. Megmacskásodtak a lábai. Nem szokta ő a guggolást.
Jól van papó, ezt a mesét már százszor hallottam. Félreérthető is. Minden ember ezt a mesét mondja nekem, mint ősi mesét, az asszonyok meg a félfar -levágósat. Meg még van a papó -mamó mese, akik szépen gyűjtöttek, el is vitte a Tél Apó mindenüket, ők meg levették az ajtót és elmentek vándorútra, avval lett szerencséjük, kincseket találtak a rablóktól…
Hát ne siessél annyira, kislyányom. -Komolykodott papó. Meglett ötvenötéves embere léttére sokan nézték már életében annyira le. -Ládd e' kislyányom, csak öt percet a guggolásban nem bírtál ki, pedig ha itten guggolnál a naposódalt a tapasztáson, hét nyolc -év alatt megszoknál annyira, hogy más meséket is hallhass. Közben meg a langyula magyarkóbászon soványkodó kismacskád is csak megkövérülne a jóféle szalámirúdon.
Hét? Nyolc év? -pityesztette ajkát a menyecske és gyorsan a társai után nézett. -Na, isten áldja, papó! -Azzal gyorsmosolyt húzott el száján s hosszú ujjait megbillegtette.
Ej, mennyi sok faszt megmarkolhattak már azok a fürge ujjak! Ej, de mennyisokat mosogálhatták azok a kiscica száját!-gondolta az öreg, de mondani mást mondott: -Bocsánat, drága! Dohányzik?
Arcot pukkasztott erre a menyecske. Dohányzik é vagy nem, mitse számít: aki társadalmi mélységekbe merül, legyen annál cigaretta, ennyit még ő is tud. Odavette hát a zsebéből az arany dobozt.
Volt benne három szál.
Amikor a Papó még a délelőttbe odalűtt annak az egy szálnak, amit az asszonya adott, ossza be magának.
Kivett a Papó egy szálat, szépen kettétörte, meggyújtotta, jól beszívta és bentartotta, amíg pezsegni nem kezdett a világ: bánta ő már a macska mézes torkáját, pamacska bajuszkáját meg a fürge ujjakat! Kifújta a füstöt és: boldog volt.