Hány millió ember él Magyarországon? Az egyik nagy nyugati hírdokk szerint 9,7millió. Mi még úgy tudjuk, 10,03.

Rákosi Mátyás azt mondotta 1945-ben: néki 10millió Horthy –fasisztával kell fölépítenie az országot.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Fábry Zoltán -Sánta Ferenc: Ötödik pecsét

Ungváry Rudolf -A Mindentudás Egyetemén ad elő...

 …tehát Ungváry jellegzetesen mélymagyar rémképzésben  a 3 millió [kis]nyilas házmester országával vérgőzölte föl képzetünket.

[igaziíró, A gépfegyver szálkeresztje című kötetében korai, úttörő jellegű prózái is vannak, melyek a Mészöly Miklós körül kialakult tanítványi körben ismeretesek voltak a 60-as évek végén…]  

 

 

 

Ungváry (jobbról a második) 1956-ban

 

 

 

 

 

 

 

Nemmellékesen Rákosi törzsgárdáját éppen a kisnyilasokra is építette. A Péter Gábor –féle politikairendőrség java Horthy és Szálasi alatt is szolgált. A Ságvári Endrét lepuffantó nyomzó ellen rendeztek kirakatpert, de nevet nem szerzett kollégái melózhattak tovább…  

A nyilasokkal kokettáló Szabó Lőricet valahogy (Keresztury Dezső némi undorral) igazolták az igazolóbizottság előtt.. és a kisnyilasokat is. Fodor József költő sem kisebb, sem nagyobb nyilas nem volt Szabó Lőrincnél… Viszont Illyés Gyula nem barátkozott véle… Őt tehát nem igazolták..

 

Rögtön megvédem persze Ungváryt: nem szószerint értette ő ezt a hárommillió házmestert. Jelképesen. A nyilas házmester az aljasan stréber, a „farkasokkal üvöltő” sunyi kispolgár   létformája. Sánta Ferenc is megörökítette ezeket az embereket. Rosszarcú, állandóan csak mellékszerepekbe kényszerített kiváló színészeink arca bukkan föl filmes megjelenítésekből

Ha teszemazt  15 évesek voltak azok az aljasan sunyi stréber  kispolgárok, kisnyilasok,  (akik nemmellékesen aztán Rákosiék egyik trözs-bázisát is alkották…) akkor   ezek az aljasan sunyi, megfelelő nyalinger kispolgárok ma 78 évesek…  Lehetnek éppen az MSZP azon törzsbázisában, akik Gyurcsány Ferencet is támogatják, meg a társadalmi szolidaritáshoz is a régi szocdem elvek szerint ragaszkodnának… Mondjuk leventék voltak a Horthy-rendszerben… akkor pol’képzést is kaptak, még Szálasiéktól is…

14 évvel ezelőtt, 1994. későtelén, koratavaszán is trendi volt ez a nyilasozás… hogy a Horthy-rendszer resaturációja fenyeget, ha a jobboldal nyeri a választásokat. Efféle őrjöngés persze azért nem volt, amibe Ungváry Rudolf… tulajdonképpen az aljasan sunyi nyalinger, a farkasokkal üvöltő-megfelelő kispolgár módjára most esett…

 

Más metszésből tekintve: Azt ki nem tudja, még az un „közvéleménykutatók” sem merik elhazudni, hogy a választásra jogosultak 60%-a passzív: „Nem nyilatkozik.”  Döntésképtelen? Titkolja döntését? (1994-ben is volt egy igen széles hallgatag bázis… akik lényegében a Kádár -rendszerre szavaztak, a vissza a szocializmusba-nra.. az MSZP szlogenjeiben a szakszerűségre, a társadalmi szolidaritásra… még csak nem is szociáldemokrata, inkább igazi szociálista elvekre utalt.. ezzel nyert…) Szerintem nem. Szerintem a Hallgatag Hatvan Százalék valóban döntésképtelen. Vagy zavar van már a fejükben… éppen amiatt is, ahogy közíróink visszaélnek immár húsz éve ezekkel az utalgat-gatásokkal. Gat-gatnak –tét nélkül. Kismusszolíni…Kisnapóleon.. aztán ezek a kicsinyítőképzők el is maradtak… Kommunistázások, zsidózások. Torgyán bósevikk-kuvikkolásai. Kulákozás. Traktorosgazdázás. Bűnösvasutasozáz. Egyre több a bűnös réteg. Fütyülősbaracskozós gyóccsgatyásozás. Lemélymagyarosozás.

Izraelben élő magyarok sem tudják mélymagyarságukat kinőni: természetsen az izraeli magyar, midőn a palesztinokat szidja, dologtalan lustacigányoknak mondja őket mind, akiket lakatlanszigetre kéne telepíteni…

Akkor hánymillió ember él Magyarországon? Mennyi ebből a nyilasházmester (vagyis szélsőjobboldali érzelmű proletár[ városi nincstelen kispolgár… hiszen a házmesternek saját lakásda sincs…]?) Tehát marad a választásra jogosultak 40%-a… ennek a negyvenszázaléknak a többsége lenne fideszes… fogadjuk el Ungváry magánkívüli, őrjöngő kijelentését, hogy az egyben mind szélsőjobboldali érzelmű kisnyilas. (A nyilasházmester -kifejezés ennek a rétegnek az allegóriája…) Tehát mondjuk a választásra jogosult –kerekítsük -  6millióból 2,4 millió tud választani.. és ebből ezek szerint szélsőjobboldali érzelmű proletár 1,3-1,4 millió. Végülis.. él Magyarországon 1,4 milló 70 éves vagy idősebb.. (?)… akkor.. Ők mind? Mind bűnösök? Úgy a házmesterek… a Nyilas Vészkorszakból.. an block… ?

Ungvári  Rudolf  72-ik életévében jár. Sokmindent megélt hát. 1945-ben 11 éves volt. Vagyis a serdülőkorától kezdve rendszeresen részesült politikai képzésben.  Azt hiszem, sorkatona is volt. Az nem csoda, hogy a bloggiális fiatal nemzedék egyszerűen tökhülye a politikához.  Velem 10 éves koromban nem lehetett olyan agitprop maszlagot beetetni, amit a mostani jógyerekek simán, gond nélkül benyalnak. Jógyerek voltam én is. Sőt. létérdek volt színre legalább jógyereknek lenni: A felsőoktatási felvételi alapja a jó középiskolai vélemény és a KISZ javaslata volt. Kétféle politikai véleménye volt az emberek többségének. Egy.. a farkasokkal.. jó, nem üvölteni, azért a strébereket megvetetették. (Sőt, szó szerint leköpték a túlbuzgókat. Olyan, a központi agitpropnak alázkodva benyaló irományokat, amiket ma neves emberek  vállalnak önként-dalolva, az un olvasói vélemények rovatba summantottak el…)

És hát volt egy Nicht vor dem Kindern -vélemény.. vagyis a gyerek is hallhatta, de a lelkére kötötték, hogy az isiben nehogy kibeszélje. Végülis csak kibeszéltük.

Meneteltünk a felvonulásokon –de röhincselve. Hülye refréneket nyögtünk be –gondolhatják, mit daloltunk a melletted elftás a KISZ –utolsó szava helyett, az is sz-re végződik.

Voltak írók akkor is, akik beálltak a néphülyítők közé. Voltak már akkor is harapvanyalók, mint Moldova György. Bírálatnak tetszhetett, amit „föltárt” a sok termelési riport és a mai Csillagszóró/Kikelet hadműveleti jelentésekhez hasonló népnevelő agitprop hátterében. Hű, keményket mondogatott oda a Moldova elftáss –azon az áron persze, hogy a valóban kemény igazságok viszont feltáratlan maradtak. Valahogy így működött a politikai kabaré is.

 

És ma? Tud valaki egy jó politikai viccet? Gyurcsány, Orbán és a cigány utazik a vonaton? A Kádár, Rákosi és a cigány utazik a vonaton vicceket a foxi-maxin gyártották. A legjobb pol’viccek a marxizmus-leninizmus estiegyetem szemináriumain születtek: maguk az oktatók-előadók mesélték!

Ma van ilyen… politikai önirónia?

Nyilván Ungváry Rudolf minapi őrjöngése nem az írói munkáságának a része. „Az ember néha író –de legtöbbször nem az.” –ahogy Ottlik mondotta. Nyilván Ungváry már túlságosan öreg ahhoz, hogy kiálljon és azt mondja: szégyelli magát a kijelentése miatt.

Rosszválasz Bayer Zsoltra hivatkozni. Bayer Zsolt az Bayer Zsolt, olyan, mint Tóta W. Árpád, csak ződben és divatjamúltban. Bayer Zsolt olyan, mint amilyen középszerből a jóoldali újságírók közül tucatjával van ötven. (Ötven tucat…) A minap Kartal Zsuzsa bayerkedett a NOL-on… és kit zavart? -senkit, minden héten hat ilyen van ott.

Ungváry olyan buta lenne a pol’tikához, hogy nem ismerné föl, a nagy agitpropos vészkongatás célja (ti. a minapi „közvéleménykutatási” adat, miszerint a FIDESZ mindeneddiginél satöbbibb, főleg, ha figyelmen kívül hagyjuk a százalék mögött mennyi ember áll…) a maradék tábor éberségének fönntartása, az egybekovácsolás?

Horváth Sándor színész -gyakran játszott proletárt. Hol balost, hol jobbost... kicsit be is skatulyázták ezekbe a szerepekbe

Itt viszont Domitianus császár..

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A fülemben cseng az egyik filmből a kisnyilas proletár visítása: „mert élni kell! Élni kell!” Igen. A papírsajtó visszaszorulóban, a papírtereken egyre kevesebb embernek egyre kevesebbet fizetnek. Ha nagyon akarják azt a megjelenést, kapnak helyet az online-változatban. De: ennyire kell az hely? Ungváry Rudolf erre szorulna? Aki ráért elsőkötetes lenni 49 éves koráig? (Bocsánat,most én is publicistáskodtam kicsinyt, persze nem ért rá.. hanem egyszerűen nem kapott lehetőséget…)

Vagy pedig Magyarországon még mindig 30millió ember él. 10millió jóoldali, 10 millió rosszoldali és 10 milla, ki vastagon tesz mindkét „oldalra”…

Címkék: rémképzés

A bejegyzés trackback címe:

https://citera.blog.hu/api/trackback/id/tr23400149

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

magyar-magyar szótár 2008.03.29. 17:15:46

Egy blogszolgáltatás. Segítségével egyszerűen jelenítheted meg saját írásaidat a weben? Pont neked való? Itt, basszusgitározhattok is gyereke! Titkos iratokat rejthettek el itt, az Acsar Gárgya névsorát, arra se nyit rá a kuttya se!
Ugyanezt az írást feltettük a blogter.hu, ott a Friss bejegyzések tényleg a friss bejegyzéseket tartalmazzák promt, és kb 10 perc alatt 65-ös volt a nézettsége, amiből ha leveszem a kommenteket, és megfelezem, akkor is marad vagy 25 katt.
Nem beszélve arról, hogy a komment is megjelenik ott a kommentsávban automatice. Itt pedig soha senki nem fogja látni.

magyar-magyar szótár 2008.03.29. 17:16:54

hehe: citera, bazdmeg! (két hozzászólásod között 30mp-nek kell eltelnie)
kommentvihar piff!

hanvay szilárd 2008.11.27. 15:00:22

Éljen Rákosi!
süti beállítások módosítása