-avagy a kaszálásról -részlet a Klinker-füzérből-

Fogja?-fogja? –tanár úr ! -Az öreg Tölcz az. Tolja a biciklit. Bot helyett, a botot szégyellené, inkább a bicikli arra támaszkodik.

                Én fogom, legalábbis! –fogadja illendően   Tölcz köszönését Klinker. Leereszti a kaszát.  

         Engedje rá jobban! –ha mondhatok valamit! Ne sajnálja a derekát!

         Nem sajnálom én! –hanem igen meg kéne már ezt a kaszát kalapálni!

         Hallom én azt, messziről! Nagyon sűrűn tetszik simogatni a fenkűvel!

         No, ha messziről is hallja, akkor már csak valamennyire megtudom fenni…

         Hadd lám az a kaszát! –Az öreg ledobja a biciklit, pedig a szatyor, a műanyag fonottas a kormányon. Igazít a surcon, terpeszbe áll s elveszi a kaszát –csak a levegőbe suhint véle. Nyélre állítván belenéz az élbe. Nem állja meg:

         Vót ez verve, eleget, fodrosra! Csipkésre!

         Szabó Miklós bátyám kalapálta –dudvára! Minthogy inkább dudvára fogom.

         Az igaz! Kapálni jó ez! Arra még a gyárikasza, gyári nyéllel is!

         …hanem ha Pista bátyám egyszer megmutatná az igazit! Hogy kell kikalapálni a kaszát!

         Az öreg erre visszadja a kapát, fiatalos lendülettel emeli a biciklit.

         Na, egyszer arra is sort kerítünk! Majd ha ezek a csipkék kitompultak –ej, be kár is egy ilyen fájintos Tóth-kaszáért. –Az öreg Tölcz, nemhogy cz-vel írja a nevét, de ha tudná is, mi az összefüggés a fájintos és a feines között, megmondani nem tudná, ez utóbbi szó mit jelent.

         Gothárdai!

         Az öreg fölszegi a fejét:

         Tóth! Tóth volt a múltkor!

         Tóth is! Az odabent van. Gondolja, azt odaadtam volna Szabó Miklósnak kalapálni? Magára vár az! Mindegyikük itt kötekedik velem a kaszálásomon, de amikor arra kerítenék, hogy a kalapálást, ha megmutatnák, hirtelen semelyikük nem ér rá, mindegyiküknek sietős, majd a gyüvőhéten, nyárutóján, szeptemberben, ki-tavaszra!

         Tölcz büszke ember –őt ne tegyék össze másokkal. Hanem nyel egyet, nem vág vissza, csak lehúzza a kalapot, aztán elköszönésformán odaszűri a foga közül:

         Megmondtam én azt már a tanár úrnak: Sűrűeket ütni, így-e,  így-e, aprókat, köröm mellé.. Kaszaüllője van-e? Mert én már azt is hallottam, hogy vassatu fokán akarták kiütni!

         Van vagy három is, egy a tuskóján, kettő a szögön, a műhelybe. –Hanem sűrűeket, az rendbe, ferdén a köröm elé… De merre ferdén? Fokára vagy orrmányára?

         Na, isten!

         Pista bátyám! Fokára vagy orrmányára?

         Oda-oda!

         Orrmányára?

         Int csak az öreg, sietnie kell. A biciklit Klinker emeli föl neki, az öreg csak nem is biccent rá, szégyellené megköszönni.