A tücsökök egész nyáron muzsikálnak –alkonyattól záróráig. Napközben pedig a konyhakerti növények gyökereit rágják.
A növények lekonyulnak –a károkért az emberek a vakond’okat hibáztatják, akik a konyhakerti növények gyökereit rágó rovarokon s lárvákon, pajorokon éldegélnek. Kutatóaknáik nyomán kidőlnek a palánták. Az így kidőlő palánták néhány (főleg láb)mozdulattal visszaültethetőek –a lerágott gyökerű fonnyadékok azonban már soha meg nem újulhatnak. Ó emberek, ó bonyolult összefüggések!
Schweich a derék katona messze nem akkora hülye, miként az olvasók gondolják. Jellegzetesen XX. századi magánzóként vidáman elélt –még takarítónőt is tartott, afféle házvezető mindenest. Az áru beszerzésére minimális költséget fordított (sör-és kenyérgőz…), a lepapírozásra koncentrált, a raktáron lévő készletet inkább hagyta pusztulni, minthogy felesleges kiadásokba verje magát. Tevékenységét zavartalanul gyakorolhatta, hiszen a majdani Heller Józef, coney islandi fiatalember, aki a hülyének tettetés és az obsit összefüggésének biblico-filozófiai mélységét tárta föl A 22-es csapdája című regényében, még tervbe se volt véve, mikor Schweich született. Schweich soha nem feledkezett meg előleget kérni a kutyáiért –mert ezek kereskedelmével foglalatoskodott, és a pakszusok hamisítását, azaz a termék lepapírozását bátran minősíthetjük koraimarketing jellegű tevékenységnek.
Bezzeg a hangya! –tanult, dolgozott, kitöltötte rendesen a katonaidejét, gályázott egész életében, mint állat, háborúba vonult, odamaradt vagy nem. A szorgalmas hangya nyilván europeér hős, mert dél-amerikai népszerű írók aligha szeghettek volna kenyeret olyan pénzből, ami a hangyát pozitívan ábrázoló dolgozatból származik. A hangya nem világmesehős, mint Az Özönvíz Hajósa, Az Öreg Halász és A Nagyravágyó Felesége vagy A Tréfás Szegénylegény. Dél-Amerikában a levélvágó hangyák az egész hangyatársadalom face-ét tönkreteszik azzal, hogy reggelre szárig elhordják az emberek veteményeit a maguk földalatti gombatenyészeteinek táplálására.
Ha Schweich oly annyira nem tudta, kicsoda egy Ferdinándra gondolhat a takarítónője, az a XX. századi politikofilozófia tanítása szerint azt jelenti, hogy e regényesen derék hülye jó, csaknem tökéletes államban élt. A jó és csaknem tökéletes állam polgárának ugyanis lövése nincsen, ki gyakorolja a politikai hatalmat, ki működteti A Rend-et, amiben él.
Hauseck, a derék író természetesen kutyakereskedelemmel is foglalkozott rövid, ám tartalmas életében –gondolom e tényen művelt olvasóim is csodálkoznak. Egészen közelről ismerhette tehát Schweich kollégáját –főleg, ha ennfejéből kipattanása közben nyitvatartotta a szemét. Gyanítható, hogy Hauseck mindent tudhatott, amit koráig a nagy társadalom és politikofilozófok tanítottak. Nietzschét nem csak oda, hanem vissza is fújhatta. És még annyival többet is tudott a jeles társadalom és politikofilozófoknál, amit röviden összefoglalva egyszerűen mondjunk csak élet-nek.
Hauseck agyipattománya Schweich, látszólagos burlesco csetlés-botlások közepette, mint részeg a háztetőn, kerüli el a pusztulást. Hauseck nyilván már kutyakereskedőként is fölismerte azt az elvet amit humoristaként is konkrétan csörrenő és korsó sörökre elégséges apróra válthatott, miszerint azt kell kínálni a piacon, amire kereslet van, és a jó papír fontosabb a termék tulajdonságainál. Avagy tulajdonképpen a jó kommunikáció megteszi termék helyett is. Ha pedig mindenből túlkínálat látszik, akkor a lappangó igényt kell fölismerni. Hauseck a prágai sörözőkben sörgőzös ködben is világosan láthatta be, az emberek tömegei piaci igényeik messzemenő kielégíttetését egyszerű röhögésben kívánják kipihenni. Előhívta tehát régi alakját, Schweichet, elküldte A Háború-ba –és gondoskodott arról, hogy az emberek felhőtlenül röhöghessenek Schweich, a derék hülye történetein.
A hülyeség századának alkonyán mondanom se kell, hogy a humornak is lőttek. Az egyik vezetőnek számító irodalmi folyóíratunk szerkesztője, aki mellékállásban a halhatatlan Szőranya zenekar fronthülyéje, azzal utasított el egy kézíratot, hogy abban humoros elemek vannak s az így nem illik az irodalmi folyóirat arculatába. Természetesen mondanom sem kell, hogy valamirevaló bölcsész azért nem tekinti Hausecket írónak, mert humoros volt.
A XX. század a magukat hülyének tettetők havájja. Az imbecillis képet vágó nyálfolyós hülyét tettető pályagondnok bulija volt ez, aki éltében a csapatól elsíbolt pénzekből kastélyt emeltetett s a penzió megérdemelt évtizedeiben istáp-szárnyat alakított ki abban a piától lezülött trénerek és nevesebb csatárok ápolására –természetesen a csempék és tapétázat az időközben anyagilag becsődölt csapat színeiben, pl a grün és a weiß, tündököl. Tele a század csetlő-botló vagy nevetségesen katonás burlesco figurákkal, akiket föllépésük idején senki nem vett komolyan, és csak A firkász, A piktor-ként, ajkpittyesztve említett –avagy A Gazda-ként, afféle joviális cáratyuskának tévesztve legyintett le. Ide hat és oda tízmillió ember módszeres kiirtása –még ha ismerték is volna a történeteket a kor házmesterei és szatócsai, akik majdnem annyit tudtak politikáról filozófiáról és az életről, mint a mai politikaiújságíróink és vezérglosszistáink, ellegyintették volna a szociáldarwinizmusra hivatkozva: a század elsőharmadában főleg népszerű Malthaus -féle népesedési törvényt még a suszterek is kívülről fújták.
A magukat hülyéknek tettetők hazai piacán csaknem baleset történt, midőn egy bizonyos Vladisláv Frick nevű újságíró kérészéletű sikerének heteiben megírta a hajószakácsot, aki magát félhülyének tettetvén sajátos módon számolt le az őt sanyargató Állam-mal. Miként tulajdonképpen Vladisláv Frick egész derék népe az Állam-ot már épülésének korai szakasza óta folytatólagosan két kézzel bontja ott, ahol éri, ha kézzel nem, lábbal.
Míg Hauseck idejében a szövegbe a szar és a segg szavak szövegbeillesztése számított meglehetősen avangár tettnek, addig a mi Vladislávunk már az ágybahúgyozást vehette főtémájának egyik legsikerültebb irodalmi tárcájában.
A tücsök télen sem lazsál: beköltözik az emberek szekrényeibe és gardrobjaiba és rágja, a természetes állati vagy növényi alapút, amit ér. Tevékenysége közepette, vagy mélázva pihenvén előfordul, hogy véletlen, pizzicato, a húrokba csap, ilyenkor az emberekben átvillan valami könnyen feledhető és teljesen önkéntes fölismerés –de aztán molyirtót szaladnak venni és növelik a dózist.
Felületes gondolkodó (pl aki napivezércikkek írogatásán szerzi sörrevalóját) azt hihetné, hogy hát izé, tan’képpen a XX. század összes nagyobb társadalom és politikofilozófja is egy tökhülye volt, egyetlen tételük sem igazolódott végül. Sőt, ellenkezően. A holocaust után nemhogy lehetett verset írni, de már 1946-ban számtalan koncentrációs tábor létesült a világon, a dicső imperátor angolok pl afrikai gyarmataikra telepítettek ilyeneket, és Joszip Broz Tito is a maláriás újmezei mocsarak mellékét preferálta ezügyben. Joszip Broz Tito is aztán a hülyeségért nem koldult nyugati bankoknál. Kommunistaként hivatalos útjain a nagytőkés karikatúrajelmezében pompázott –és senki nem röhögött ezen. Nem beszélve druszájáról Sztalinról, aki pedig GULAG-szigetcsoportját volt kénytelen bővíteni a növekvő igények miatt.
Egynémely társadalomfilozóf, ha nem is tettette magát hülyének, de mindenestre hülye egy szerencséjével úszta meg a századot. Ilyen volt a kevéssé ismert, mert magyar Stefan Biebau [elírás, Biebach], akinek egy viszonylag kevéssé ismert eset kereteiben volt ocsiny malací -ja. Történt ugyanis, hogy sohanemlétezett kormány államinisztereként mutatkozott be a miniszteri szobájába betörő idegen katonai erőknek. A szerencséje abban állt, hogy a katonai erő tagjai tulajdonképpen oroszok voltak, akiket országuk börtöneiben csak muzsikoknak neveztek együgyüségük miatt. Ezekben az együgyű muzsikokban még a század közepén élt némi riszpekt az író ember iránt. Márpedig a betörés pillanatában Biebau éppen írt. És szemüveges, jóságos tanítóbácsi képű ember volt: az oroszok tolmácsa aztán magyarázhatott, hogy ez a szerencsétlennek látszó figura bűnös ellenforradalmár. Biebau életmentőnek bizonyuló hülyesége pedig abban nyilvánult meg, hogy a legteljesebb schweichi naív őszinteséggel a Magyar Népköztársaság Államimiszterének mondta magát. A muzsik tekintetében Schweich és Biebau egyhülye. Azt azért nem bántották, mert joviális bohócot adta, ezt meg azért nem, mert végülis egy értelmiségi ember, tanító, és ha miniszterként ennyire gyűrött és kopottas zakója, nyilván a fajtájára jellemzően élhetetlen. Ha tehát Biebau jólszabott csehszlovák öltönyben, Salamander cipőben és Arpage kölnitől illatosan fogadja őket, kétségtelenül letartóztatják.
Schweich mintaképét, az eredeti példány Hauseck urat meg azért nem csapták agyon, mert a szorult helyzetben nagyon is megfelelő politikai magatartást tanusított. Mint A Hülyeség Százada nagy hülyéi általában is. Míg a század nagy filozófjait [hm..H, mint Heidegger…] hányta-vetette az idő, Hauseck 1918-ban Oroszföldében tartózkodván egy házmester avagy csapos éleslátásával ismerte föl helyét, belépett a Vörös Hadseregbe s a kutyakereskedői valamint anarchista tapasztalalatai kamatainak maradékából is szilárd politikai tőkét kovácsolt, és a mi derék ős-Schweichünk az 5. szibériai hadsereg helyettes pol’tisztévé avanzsérozott!
És ekkor még a lótücsökről, aki nem csupán névrokona a muzikante tücsköknek, nem is beszéltem. A lótücsök cseszik muzsikálni, viszont feketekabátos rokonainál is nagyobb pusztítást tesz akár fásszárúakban is!
Mainapság schweichi naív jovialitással nézzük el legjelesebb politikai szajkómunkásaink szerénynek nem nevezhető orcáit- pedig enyhédeden el is csodálkozhatnánk. Ám Schweich nem csodálkozik. Mire is a mérhetetlenül nagy lenéző büszkesége társadalmunk vonata kerékpumpálóinak? A Nagy Meseíró ükunokája melléktevékenységként meseírással is foglalkozott –egy poenja sem jött be, ő is utólag okos, mint akármely egyszerű fogyasztó. Fortinbrasa nem fort’in-brass-olt és Hamletje múló fazon..és a darab is inkább A szentivánéji álom… …
A stílus nem az ember, és ha hülyegyerekfrizurát zselézek magamnak, meg szörfgatyában és deszkáscipőben kezdek járni, akkor azt sütik ki rólam, hogy biztosan fiatal a csajszim s az nyúlt a face-embe.
Televíziós talking head-jeink bölcsességei csak nyelvierőben mutatnak többet a parkszéli sakkpartik nyugdíjas öregjeinek analóg okoskodásainál. A keserűuborkábaharapott képet vágó Aczél Endre a spanyolviasz és a melegvíz tudós fölfedezőjének önhittségével egy egészen máscélú tévéműsor kereteiben bizonyítja be nekünk, hogy ama bizonyos Marjai József 1978-ban tulajdonképpen a Kádár-rendszert mentette meg nekünk Moszkvában.
Baló György legalább morálisan annyival többet mutat szaktársainál, hogy kétségtelenül őszintébben dallja a Mért hagytuk, hogy ígylegyen-t. A papírújságírásnak már jólkiszámíthatóan kaput –és a paradigmaváltásban hagyományostelevíziózásnak is digitalizálják már a vége-főcímet.
Tényfeltáró újságíróink munkátlanul ödőngenek –úgy látszik hogy egy mindenbinderi gazdaságiügylet gazdasági képletét már bonyolultnak gondolják megfejteni.
Szomorú lesz A Hülyeség Százada után ebben a nagyon is ésszerűben. A legpompásabb házifeldolgozású sertéshúskészítmények itt extraköltséggel megsemmisítendő veszélyes anyagnak számítanak, míg a jólpapírozott élelmiszeripari hamisítványok emberi fogyasztásra alkalmasnak. A sertést nem táplálhatjuk jólpapírozott élelmiszereink nmaradékaival –de bátran megeheti hatósági tanusítványokkal igazolt természetazonos hatású, arómákkal és hormonkészítményekkel update’ műabrakot.
Schweich miként fogalmazna? –a kellően hülyének tűnéshez elégséges egy véletlennek ható nyelvbotlás. Paracsizmaváltást mondani paradigmaváltás helyett. Sokan szeretnének egyszerre kint is és bent is lenni, mint dr Kovács István álamatőr regényíró, aki Bandika néven nemkevés pénzeket vett le a szerződések apróbetűsrészeiben jogikönyörületet nem ismerő retekklubról. Vagy a másik gagyitévé műsora volt? Ezeket mindig keverem –még szerencse, hogy ott az emblémájuk a ficakban. (Bizonyos hülyeség-ért nekem se kell a szomszédba futnom…) Gyanúsan félművelt alakok (pl én…) szivesen hivatkoznak egy bizonyos Amleth nevű ógermán királyfira, aki magát hülyének tettvén féálláb is kivárta, míg tesvérgyilkos nagybácsikája őrülvén meggebedt. Emlékszik még valaki arra, pár éve egy bizonyos sportminiszter politikai ambícióin mi’ felhőtlenül kacarásztunk?
Mr Bean is milyen jólfésült. „Egy szörnyeteg!” –mondotta róla egy bizonyos Mrs Atkinson, ám közben a férjére gondolt, a milliárdos zoknikereskedőre és médiamágnásra. Atkinson vagyonát azon a tévedésen szerezte, ami szerződő partnereiben kél, amikor rápillantván MrBean-nek tévesztik.
Tücskeink többsége pazarlásnak érezvén kitölteni katonaidejét, különböző kibúvókat keresett. Az áll.tám hiv. elf. prop szerint ateista [elírás, attejjissta…] jellegű társadalomban, talán soselehettudni-alapon, majdnem mindenkinek volt egy keresztapukája avagy nagybácsija, aki ismert valakit, aki pedig ismerte azt, aki katonai szolgálat megúszásához szükséges papírokat megszerezhette. A legpompásabb hivatkozás gyűjteményemben a népgazdasági érdek –ezt az igazolást jellemzően fiatal művészeink keresztapucikái hajtották föl. Jeles társadalomkutatóinknak, művészeinknek, a szajkómunkásság javának sikerült igy elkerülnie az élettel való megismerkedés egyetlen esélyét.
Rendesen kitöltöttem a katonaidőm, de ott Schweich dédunokáival nem találkoztam. Ellenben az én K. őrgy-om ütiváltáskor Ady-t szavalt, anekdotokat idézett Esterházy Péter KMP-jéből, cseppet sem feledékenységből nyitott sliccén tiszti ingje csücskét műgonddal vezette ki, és a kordivatnak (’80-as évek) megfelelően tányérsapkáját fiókba szorítván alakította Wehrmacht-fazonra. Valószínűnek tartom, hogy az egész dandárparancsnokság hülyének tartotta az én K. őrgy-omat, amíg meg nem érkezett a kikérője a Katonai Elhárítás fenyegetően beláthatatlan magosságú osztályáról.
Az én K. őrgy-om nem volt kövér. Sőt, bajszos, jóképű svihák. Hogy suksükölt volna? – aki minden este félrészegen Ady vagy Esterházy kötetekkel mellén aludt el?
Mit mondjak? –Hauseck úrnak aligha szakadhatott meg a nyelvimegjelenítőereje Schweich ábrázolásába. Míg a délnapjai évében (ez alkonya is lett, ó boldog halál!) született Heller Józef-nek nemkevés energiáját vette el a regénye nyílt szexuális ábrázolásokkal való kipingálása, Hausecknek elég volt a műfelháborodás keltésére oldalankint a szar szót bekörmölnie. Sőt, külön kunsztkén maga Schweich mindig eufém’ fogalmaz!
Ez a letűnő, un. század a végső titkokat is kibeszélte. Mrs Tschoiß nyilvánvalóan áldozatkész szóbeli közléseinek következtében megtudhattuk, hogy a nőiszegmens is fingik, maszturbál, legföljebb kisebb verbális körítéssel, élvezi a sex-et –és a század alkanyára írónők már közvetlenül is hozzájárultak a nagy titokfosztáshoz. mondhatjuk, előrébb jutottunk általuk, mint a szexuálpszichológosok a csapnivalóan alacsony igazságtartam-indexű nőilekérdezéseikben a maszturbációt és a zsenge leánykori punci-turka & szimat-ot ( danke fraulein Bodisch!) illetően.
Ó, hogy hajnalodott! –az abszurditás századában a szimulánsok kórtermében vizes lepedőkbe csavarva egy tuberkulózist szimuláló tüdőbeteg haldoklott. Késődélelőtt azonban a hegynekvezettt és megsemmisült gépen csak papírforma szerint tartózkodó Daneeka dokinak szembesülnie kellett azzal, hogy nem él, bár ennek ellenkezőjének bizonyítéásához szakmailg is megfelelően lepapírozott, hiszen orvos.
A minap rokkantak fölülvizsgálatán nagy feltűnést keltett egy féllábú csávó az ideges futkosásával.A szívpapírjai miatt aggódott, otthon hagyta azokat ugyanis, és valami rokont várt, hogy utána strabancolja –a papírokat, amik egyépként A Gép-ben úgyis benne vannak. Mint az is, hogy a szívbajára fölírt gyógyszereket nem váltja ki. Ó, Frick Vladisláv az égben, mért léceltél le oly hamar, amikor az igazi sztorik még csak most jönnek föl? A rokibizottságoktól szemrevételezés alapján kiszuperált balfékek ugyanis az egészségbiztosítók ügynökei szemében négyszeres alapdíjas kórháziágytöltelékek lesznek! Ötszörösdíjért kétágyas, tévés szoba! Ó, alkony! –amint búcsúzóul még minden valószínűtlen fényben fölragyog!
Schweich végsőtitka még 1-ügyü volt: A Háború után A kehely-ben találkozni. Fél-Európa-szerte ismert szólássá lett Schweich végsőtitka, ami egyben Hauseck író úr titka is volt. Hauseck az életben is majdnem olyan hülye volt, mint írottalakja Schweich: például megfelkedkezett arról hazatérésekor, hogy hivatalosan már nős, így új házasságának hazai lepapírozásakor eljárás indult ellene bigámia miatt. Avagy mégis eme tettetett hülyesége menthette meg a szovjetkém-gyanútól?? Azonban ez a pompás kis történet már nem épülhetett be Hauseck úr sajnálatos elhalálozása miatt a Schweich-folyamba.
Heller alapregényének mellékalakja Mindenbinder kétségtelenül Schweich távoli unokaöccse. Józef úr a merkatil hülyeség ábrázolására mutatta be a csak a civilek számára unikális géhástiszt fantássztikkus gazdasági ötleteit. A hülyeség bealkonyulásával azonban ki röhögne egy Mindenbinder tojásüzlete-szerű húzáson? Teljesen szabályos gazdasági művelet a halódó cégből kivéreztetés közepette leszippantani a benfentesság útján adatott állami tőkeinjekciót, majd könyvelési szinten kimutatni a szindikátus látszólagos anyagi veszteségének mindenbinder-i képletét. A hülyeség egy bizonyos mértéken túl zsenialitásnak tetszik, és aki egy pimf sikkasztást bocs.jav. szabályos tőzsdei művelet-et képes hozzánemértés következtében bekövetkezett pénzügyi balesetként bemutatni, arra a géniuszra nyugodtan bízhatunk nagyobb átmérőjű kormánykereket. Hiszen a haját is mely kisfiúsan fésüli. Schweich is, mikoron végképpen átláttak már hülyesége szitáján, bevallotta, hogy csak tettetésből takargatta magát véle.
És innen akkor már Schweich távoli magyarsógor-ára, egy bizonyos török alattvaló fiára, herr Benderre utalnom se kéne, ugye.
